Viszi a lángot

Címkék: down-szindróma, Down Alapítvány, Down Dada szolgálat

2012-es Londoni Olimpia hivatalos támogatója, a Samsung Electronics Magyarországon is toborzott fáklyavivőket: 1250 nevezés alapján választották ki azt a hét embert, akik "tettekkel bizonyították, mire képesek egy jó ügyért" és akik ezért az olimpiai lángot vihetik. A kiválasztottak egyike Steinbach Éva, akinek "jó ügye" a Down-szindrómás gyerekek és a nagycsaládosok jóléte.

Éva, aki a Nagycsaládosok Országos Egyesületének III. kerületi vezetője, mindkét "ügyben" személyesen érintett: nyolc gyermeke közül a hetedik Down szindrómával született. Petike sajnos csak 3 évet élt, de Éva azóta is önkéntes segítője a Down-szindrómás gyerekeknek és szüleiknek a Down Dada szolgálatnál.

A Down Dada szolgálat célja, hogy információval, lelki támasszal és praktikus tudnivalókkal segítsenek a családoknak, lehetőleg már a baba megszületésétől - akár a kórházban is, ha az intézmény együttműködő. Steinbach Éva munkájának köszönhető, hogy a Down Dada szolgálat még az olyan esetekben is szervezett segítséget nyújt, amikor a család nem vállalja a DS baba nevelését. Ő maga eddig tizenkét olyan gyereknek segített örökbefogadó családot találni, akik egyébként állami gondozásba kerültek volna.

Gratulálok és további jó munkát!

Komment 0 | Reblog! 0 |

Garas Dezső nagyszerű színész volt.

Több. Színészlegenda.

Amikor interjút adott D. Tóth Krisztának, bizonyára nem véletlenül döntött úgy, hogy az üzenete nem arról a mesterségről fog szólni, amire az életét tette fel, és amiről nyilván nagyon sok fontos dolgot tudott volna mondani. Még csak nem is az volt a lényeges, amit magáról elárult. A média tükrében* most az látszik, ahogy a rá szegeződő tekinteteket az unokájára irányította. És arra, hogy egy Down-szindrómás gyerek születésekor a legfontosabb kérdés ugyanaz, mint ami a legnagyszerűbb ajándék: a szeretet.

Garas Dezső nagyszerű ember volt.

* A riport egy részlete itt látható, beszámolók olvashatóak róla többek között itt és itt. Ha felkerül a teljes interjú, updatelek.

!Update: A teljes interjú itt látható.

Balla Eszter 34 perc körül, Garas Dezső 45 percnél kezd beszélni Emmáról és a Down-szindrómáról. Néhány pillanatra Emma is látható a Down Alapítvány korai fejlesztőjében, erről külön szpot is készült:

Komment 1 | Reblog! 0 |

érintő

ahol a válaszkész csecsemőgondozás, a kötődő nevelés és a sajátos nevelési igényű gyerekek nevelése találkozik

Utolsó kommentek

Olvasóim

Ungár Bódi Tamás vargabetti Malvin tarkabab banyácska istvankovacsberlin Pannacotta dezigazdi reménylánya MamaGuru oldala szilikon kisbeka Kat treza JanCe Dinart fuchurien leilana

Feedek

érintő + FB

Címkék

down-szindróma, csecsemőgondozás, kutatás, sajátos nevelési igény, ajánló, gyereknevelés, szoptatás, oktatás, videó, értelmi lemaradás, fogyatékos gyerek, integráció, boldogság, autizmus, EC, segített szobatisztaság, kötődő nevelés, szubjektív, pszichológia, előítéletek, down világnap, Down Egyesület, történet, fejlesztés, játszóterek, média, szobatisztaság, olvasás, kezdeményezés, vicces, antropológia, korai fejlesztés, mozaik, fotózás, fogyatékkal élők, elvárások, ünnepek, blogajánló, egészség, kötődés, szülés, értelmi fogyatékosok, matematika, temperamentum, sírás, előítélet, sztereotípiák, jótékonyság, csecsemő, alvás, szűrés, egészségügy, megértési nehézségek, kommunikáció, nehezen kezelhető gyerek

HTML