Nem alszik messze az alma a fájától

Címkék: alvás, csecsemő, boldogság

Még egy jel arra, hogy a gyerekek jóllétének alapja a szülők jólléte, vagyis hogy a boldog szülő a jó szülő:

Amerikai kutatók 350 család hosszú távú vizsgálatával arra a következtetésre jutottak, hogy a gyerekek alvását a szülők közötti feszültség már egészen korai életkorban megzavarhatja. A vizsgálatba olyan családokat vontak be, amelyekben a gyereket születésekor örökbe fogadták, hogy kizárhassák a a genetikai kapcsolatot a szülők viselkedése és a gyerekek alvási szokásai között. Azokban a családokban, ahol a gyerek 9 hónapos korában a szülők házassága válságban volt (pl. a válást fontolgatták), kilenc hónappal később a gyerekek rosszabbul aludtak: nehezebben aludtak el és könnyebben felébredtek. Az összefüggés fennállt akkor is, ha figyelembe vették a gyerekek temperamentumát, születési sorrendjét és a szülők szorongásszintjét. Ugyanakkor fordított összefüggést nem találtak, vagyis a gyerekek alvásproblémái nem jelezték előre a szülők közötti feszültségeket. A kutatók szerint az eredmény jelentősége abban áll, hogy rávilágít: a szülők kapcsolatának feszültsége korábban befolyásolja a gyerekek fejlődését, mint az eddig bizonyított volt.

kép innen, infó innen, további infó itt

Komment 0 | Reblog! 0 |

Nyugalom az itt és mostban

Címkék: boldogság, tudatosság, figyelem, meditáció, pszichológia

A rendszeres olvasók előtt ismert, hogy a blog ez évi jelmondata "a boldog szülő a jó szülő". Épp ezért nem csak a DS, az SNI és a (kötődő) nevelős híreket, cikkeket figyelem, hanem a boldogság témájúakat is. Meg kell mondjam, 90%-ban felszínes, használhatatlanul triviális tanácsokba botlom. A kivételes 10% itt végzi a blogon, mint most Robert Puff gondolatai.


Komment 0 | Reblog! 0 |

Optimizmusra determinálva

Címkék: boldogság

Nem arról akarok szólni, hogy mennyire volt rossz kedvem, de a történethez annyit tudni kell, hogy nagyon. Kb., mint mikor kialszik a kályhában az utolsó szikra és csak a saját lélegzeted páráját látod a sötétben vacogva - csak lelkileg. Gondoltam, erre jó lesz, ha a gyerekekkel jól beöltözve kiülünk a teraszra és plédekbe bugyolálva ropogtatjuk el az uzsonnára frissen kisült kifliket. Már a gondolat is melengető. Így is tettünk, de az ég beborult és láttam, hogy mindjárt esni is fog. Hamarosan megláttam a sok apró, fehér cseppet a még zöld lombok hátterén. De az arcomon nem éreztem semmit. Pedig a szomszéd teraszon esik, látom!  Mentálisan megdörzsölöm a szemem, a valóságban csak nézek ide-oda, míg végül eszembe jut felemelni a tekintetem:

 

Az esőfelhőkön van egy lyuk, pont fölöttünk és körben mindenhol esik, csak épp ránk nem!

Komment 2 | Reblog! 0 |

A Sue Buckley tanulmányára épülő, DS gyereket nevelő családok életéről szóló sorozat első részéből kiderült, hogy többségük boldog és jól működő család, míg kb. egyharmaduk nehézségei meghaladják azt a szintet, amit egészségesen elbírnának. A stresszre rugalmasan reagáló és a veszélyeztetett családokat számos vonás különbözteti meg, ezek közül most a szülőkkel kapcsolatos jellemzőkről lesz szó.

Komment 0 | Reblog! 0 |

Boldogok a Down-szindrómás gyereket nevelő családok

Címkék: down-szindróma, kutatás, család, testvérek, boldogság

Legalább is a többségük. Miért pont ők és mi különbözteti meg őket a feladattal kevesebb sikerrel küszködőktől? Összefoglaló a DS gyereket nevelő családok boldogulásával kapcsolatos kutatások eredményeiről Sue Buckley tanulmánya alapján.

Komment 0 | Reblog! 0 |

Boldogság kánikulában

Címkék: boldogság, kánikula

Az érintő jelmondata idén "A boldog szülő a jó szülő". Na de mi boldogító van ebben az agyolvasztó brutális melegben? Például:

Komment 0 | Reblog! 0 |

Érvényesítés

Címkék: boldogság

"A mosoly egy olyan görbe, amely mindent kiegyenesít"

Komment 0 | Reblog! 0 |

Szemléletfordító riportok 1.

Címkék: könyvajánló, elfogadás, boldogság, fejlesztés, korai fejlesztés, Sorsfordító gyerekek

Singer Magdolna és Szabolcs Judit "Sorsfordító gyerekek" c. riportkönyve a könyvhétre jelent meg. Nem azzal kezdem, hogy mit gondolok róla, hanem néhány idézettel próbálok kedvet csinálni a könyvhöz és a gondolkodáshoz. Elsőként Dr. Trásy Gábor néhány meglátásával:

Minden szülőnek az a vágya, hogy gyermeke boldog legyen. Egy sérült gyerek nevelésekor a félelmei abból adódnak, hogy minden hiányosság veszélyezteti a gyemeket boldogsága elérésében, megtartásában. Az azonban, hogy egy embernek miből mennyi kell a boldogsághoz, nagyon különböző.

Komment 0 | Reblog! 0 |

Gyógyító madárfütty

Címkék: boldogság, madarak

A segítsmagadon-irodalom egyik fele arról szól, hogy hajadnál fogva húzd ki magad a gödörből: olyan tanácsokat adnak az életerő, az optimizmus, az önbizalom és egyéb, kívánatos dolgok növelésére, amiknek a megvalósításához több életerő, optimizmus, önbizalom és egyéb, kívánatos dolgok kellenének eleve. A másik felük meg olyan triviális ötleteket ad, mint pl. ha fáradt vagy, pihenj. Talán a szokottnál kevésbé triviális Linda Wasmer Andrews javaslata lélekvidításra: hallgass madárfüttyöt!

Egy vizsgálatban közlekedési zajok mellé kevertek be más hangokat és azt találták, hogy a madárfütty tompítja a zajok kellemetlenségét.  Egy másikban a vizsgálati személyek kevésbé találtak zsúfoltnak egy parkot, ha madarak csiripelését is hallották és kevésbé zavarta őket más emberek jelenléte. (Repülőgép vagy teherautó hangja mellett embertársaikból is jobban elegük volt.) A madarak hangja összeköt minket a természettel és így éberebbé, figyelmesebbé tesz, csökkenti a stresszt, az ellenséges érzéseket és jó közérzetet ad.

Feltételezik, hogy a madárfütty az ember napi ritmusának harmonizálásában is szerepet játszhat, mivel a madarak kórusa kiszámíthatóan hajnalban a leghangosabb. Ez a természetes kakukkos óra nem csak az alvás-ébrenlét ritmusát befolyásolja, hanem a hangulatunkat is.

Aki nem elégszik meg azzal, hogy a forgalom zaját egy madárhang CD-vel fűszerezi, madáritató vagy etető kihelyezésével csalogathatja magához a füttydoktorokat. A Magyár Madártani Egyesület honlapján részletes segítséget kaphatunk a kert, az óvoda, az iskola, a panel vagy a munkahelyünk madárbaráttá alakításához.

 

 

kép innen és innen

Komment 0 | Reblog! 0 |

Azt látod, amit hiszel

Címkék: elvárások, Előítéletek, boldogság

Harry Beckwith, a marketingpszchológia elismert szakértője, akinek öt nagysikerű könyvéből három már magyarul is megjelent, blogjában összegyűjtött négy olyan történetet (hű, de sok számnév van ebben a mondatban!), amelyek mind megtörténtek a valóságban és amelyek mind az elvárások erejét demonstrálják.

Komment 0 | Reblog! 0 |

Gyerekes örömök

Címkék: boldogság, gyereknevelés

Neil Pasricha 1000 apró csodája valóságos mozgalmat indított el (az érintôn lásd itt és itt) - ami maga is egy csoda - és egyre többen figyelnek oda életükben azokra a pillanatokra, amik miatt érdemes élni. Soha rosszabb divat ne jöjjön!

Gyereknapra én is összeszedtem egy csokrot a gyerekes csodákból:

Komment 0 | Reblog! 0 |

Boldog szülők klubja: Neil Pasricha az apró csodákról

Címkék: boldogság, videó, gyereknevelés

Neil Pasricha már szerepelt az érintőn: akkor a blogját ajánlottam, amelyben a hétköznapok apró csodáit gyűjtögeti és ünnepli. Most egy videót nézhetünk meg róla (magyar felirattal is elérhető), amelyben mesél a gyermekkoráról, a szüleiről, életének arról a fordulópontjáról, amikor minden összeomlott és apró kapaszkodókat kellett keresnie az életben - mert a nagyokat elvesztette. Gyakorló szülők figyelmébe különösen ajánlom, amikor a gyerekekkel töltött idő értékéről beszél és amikor elmondja, milyen sokat köszönhet a szüleinek, akik megtanították meglátni az apró csodákat.

 

Komment 1 | Reblog! 0 |

Mit üzennél magadnak...

Címkék: gyereknevelés, videó, boldogság

... ha vissza tudnál menni közvetlenül az első gyereked születése előttre?

Mások ilyen válaszokat adtak:

  • Szép vagy
  • Találkozz más anyákkal!
  • Nem baj, ha félsz.
  • Szülők milliói élik túl az alvásmegvonást
  • Nem baj, ha egy kis szünetre vágysz
  • Anyádnak igaza volt
  • Hiányozni fog az anyukád
  • A te szemedet örökli
  • Hibázni fogsz
  • Bocsáss meg magadnak!
  • Ez sem tart örökké
  • Senki nem tudja a tutit
  • A Google-nak nincsenek gyerekei
  • Te értesz hozzá legjobban
  • Engedd, hogy a Nagyi elkényeztesse őket!
  • Most aludj!
  • A tökéletlen az új tökéletes
  • Bízz az ösztöneidben!

 

Komment 1 | Reblog! 0 |

Hét ötlet a gyerekek boldogságához

Címkék: gyereknevelés, boldogság

Marilyn Wedge családterapeuta blogjában hét tanácsot ad, amelyek megfogadásával minden gyerek hangulatát (és a sajátunkat is!) javíthatjuk, de azoknál a gyerekeknél különösen hasznosak lehetnek, akik nehéz időszakot élnek meg és sokat szomorkodnak.

Komment 0 | Reblog! 0 |

Boldog szülők klubja: Az agy két üzemmódja

Címkék: kutatás, pszichológia, agykutatás, tudatosság, figyelem, boldogság

Bizonyára sokan ismerik a viccet, amiben az úttesten átkelés közben az eget bámuló gyalogosra rászól a rendőr: "Ha nem oda figyel, ahova megy, hamarosan oda megy, ahova figyel!" És ha valaki mindig ránk akarna szólni, amikor elkalandoznak a gondolataink, sok munkája lenne: Egy kutatás szerint az emberek éber idejüknek majdnem felében gondolatban messze járnak attól, amit éppen csinálnak - és ilyenkor nem boldogok. A boldogságunk valójában nem is attól függ, hogy mit csinálunk, hanem hogy figyelünk-e arra, amit csinálunk.

Komment 1 | Reblog! 0 |

Sokszor (főleg fiatalon) azt hisszük, hogy akkor leszünk boldogok, ha majd valami nagy célunkat elértük vagy valóra válik valami nagyszabású álmunk. A valóságban viszont akkor vagyunk boldogok, ha a velünk történő apró dolgokban képesek vagyunk megtalálni a boldogságot. Az "1000 awesome things" (1000 csodálatos dolog) blog írója, Neil Pasricha pontosan ilyen apró dolgokat gyűjtött össze, amelyeket csodálatosnak él meg:

• a könyvtárszagot
• egy konzerv kibontását, amit senki más nem tudott kibontani
• azt, amikor a porcicák már akkorák, hogy kézzel meg lehet őket fogni és kidobni
• az első ételt megfázás után
• azt, amikor az ember remek olvasnivalót talál a más vécéjében
• azt, amikor az ajándékcsomagoló két szélének mintája tökéletesen illeszkedik az ajándékon
• egy frissen fürdött baba illatát
• vagy azt, amikor végre lemosod a mocskos szélvédődet és úgy érzed magad, mintha egy pár új szemet kaptál volna

Vicces és szívmelengető bejegyzések vegyesen, amelyek észrevétlenül tanítanak arra, hogy saját életünkben is észrevegyük a boldogság apró lehetőségeit. És elindítsuk saját boldog pillanatok blogunkat.

Komment 1 | Reblog! 0 |

boldog szülők klubja

Címkék: boldogság

Erre az évre azt a jelmondatot választottam, hogy a boldog szülő a jó szülő. Az érintőn különböző szakemberek tanácsait és ötleteit mutatom be, hogy ezt hogyan érhetjük el.

Barton Goldsmith, a "100 Ways to Boost Your Self-Confidence" (100 módszer az önbizalom növelésére) c. könyv szerzője szerint a boldog emberek rendszeresen alkalmaznak kis trükköket, amelyekkel átlendítik magukat a rossz érzéseken. Tíz gyors ötlete a hangulat javítására:

Komment 0 | Reblog! 0 |

Újévi fogadalom helyett

Címkék: boldogság

 

Amerikában nagy divatja van az újévi fogadalmaknak, az emberek mintegy 44%-a tesz ilyenkor sorsfordító elhatározást. Egy részük rövid, lehetőleg egyszavas jelmondatot (jelszót) választ magának az új évre, amely tömören fejezi ki, merre akarnak haladni és mantraszerűen támasztja alá a megvalósítást, hogy az ne csak egy évente ismételgetett kívánság maradjon, hanem valódi változást hozzon.

Komment 0 | Reblog! 0 |

érintő

ahol a válaszkész csecsemőgondozás, a kötődő nevelés és a sajátos nevelési igényű gyerekek nevelése találkozik

Utolsó kommentek

Olvasóim

Ungár Bódi Tamás vargabetti Malvin tarkabab banyácska istvankovacsberlin Pannacotta dezigazdi reménylánya MamaGuru oldala szilikon kisbeka Kat treza JanCe Dinart fuchurien leilana

Feedek

érintő + FB

Címkék

down-szindróma, csecsemőgondozás, kutatás, sajátos nevelési igény, ajánló, gyereknevelés, szoptatás, oktatás, videó, értelmi lemaradás, fogyatékos gyerek, integráció, boldogság, autizmus, EC, segített szobatisztaság, kötődő nevelés, szubjektív, pszichológia, előítéletek, down világnap, Down Egyesület, történet, fejlesztés, játszóterek, média, szobatisztaság, olvasás, kezdeményezés, vicces, antropológia, korai fejlesztés, mozaik, fotózás, fogyatékkal élők, elvárások, ünnepek, blogajánló, egészség, kötődés, szülés, értelmi fogyatékosok, matematika, temperamentum, sírás, előítélet, sztereotípiák, jótékonyság, csecsemő, alvás, szűrés, egészségügy, megértési nehézségek, kommunikáció, nehezen kezelhető gyerek

HTML