Tegnap a kötődő nevelés és a civilizált életkörülmények viszonyáról gondolkodva odáig jutottam, hogy a csecsemő igénye egy olyan közösség, amely figyelembe veszi, hogy állandó testkontaktusra, adekvát (pozitív) reakciókra és szoptatásra van szüksége. Most innen folytatom. Az, hogy ez a közösség itt és most már nem adott, nem jelenti azt, hogy a csecsemők elvárás-öröksége, optimális gondozási tartománya megváltozott volna. "Csak" annyit jelent, hogy ezt az optimális gondozási tartományt nehezebb - vagy esetenként jószerivel lehetetlen - biztosítani. Ha az apa reggeltől estig távol van az otthontól, az anya pedig egy kétévessel meg egy 2 hónapossal van otthon egyedül, a nagyszülők, rokonok, régi barátok több száz vagy több ezer kilométerre, akkor nagyon erős kompromisszumokat kell kötni, hogy mindenki eleget kapjon abból, amire szüksége van. (És akkor ők még milyen jól állnak ahhoz a családhoz képest, ahol az anya 6 hét után /újra/ az otthonától távol dolgozik - a szociális háló hasonló hiánya mellett.) És a felnőtteknek már valódi szükségletei azok is, amelyeket nem az évmilliók raktak a vállukra, hanem amelyeket az adott kultúrában tanultak meg igényelni. Ha nincs szerencséjük, ezek a tanult szükségletek nehezen illeszthetők össze az örököltekkel.
Időnként felmerül a kérdés, hogy melyek a - fenti alapelveket követő - kötődő nevelés hátrányai illetve a szemrehányás, hogy ezekről miért nem beszélnek a hívei. Mit mondhatnánk, mik a hátrányai egy olyan gondozási módnak, amely a csecsemő igényeit a lehető legjobban kielégíti, optimális fejlődését biztosítja és a felnőttek számára a gondoskodás legegyszerűbb, leghatékonyabb módját kínálja? Hátránya-e kötődő nevelésnek, hogy a mi kultúránk ennyire eltávolodott attól az életmódtól, amihez az evolúció során alkalmazkodtunk, amire ki vagyunk találva? Minek a hátránya, hogy már nem hiszünk az ösztöneinknek, hogy a közösségeink széthullottak, hogy mindannyian egyéniségek vagyunk ("Én nem!"), hogy a YouTube-on nézünk oktatóvideót arról, hogy melyik fajta babasírás mit jelent?
Személy szerint nekem - bár egy támogató közösségnek igen nagy hasznát venném - nem hiányzik az ősközösségi élet. Biztosan boldog lennék akkor is, ha egész életemben maniókagyökeret reszelnék, de szeretem ezt a "modern" boldogságot is, amiben itt és most részem van, és nagyon is élvezem a szabadságot, amit kínál. Van, aki azt mondja, hogy "nem ér csak azt kimazsolázni, ami tetszik", de én nem tudom komolyan venni az olyanokat, hogy aki nem kíván fölösleges beavatkozásokat a szülésnél, annak a kukoricatábla végében kell szülnie, aki a testén akarja hordozni a gyerekét, annak az őserdőben kell laknia, aki nem akar eldobható pelenkát használni, annak lovaskocsival kell járnia és így tovább - ahogy abban sem, hogy aki a szomszédasszony paprikás krumpli receptjét akarja megfőzni, annak ugyanolyan színűre kell festenie a haját, mint az övé. Örülök a választás lehetőségének és élek is vele. És belátom, hogy nem lehet mindent egyszerre.
Szerintem nincs értelme azon vitatkozni, hogy tényleg jobb-e a szoptatás, mint a tápszer vagy hogy tényleg jobb-e a hosszú szoptatás, mint a rövid - meg a többi hasonló "forró témán". Valahol ugyanolyan értelmetlen, mint arról vitatkozni, hogy jobb-e, ha egy palántát megöntözünk, ha szárad a földje, mint ha nem. A palántának jobb - az más kérdés, hogy megtehetjük-e és ha nem, mi a második legjobb lehetőség. Attól, hogy valami "jobb", még nem lesz az egyetlen választás mindannyiunk számára. És attól, hogy van, aki nem engedheti meg magának, még ugyanúgy "jobb" marad.
Utolsó kommentek