érintő

Ina May Gaskin, "a világ legismertebb bábája" kapta az alternatív Nobel-díjként számontartott Right Livelihood Awardot, egész életén át tartó tanító munkájáért, az anyák és gyermekeik testi és lelki egészségét legjobban szolgáló, nőközpontú szülésmódok képviseletéért.

Ina May Gaskin az első szülést egy iskolabuszon kísérte végig 1970-ben, amikor a férje előadássorozatát követte. Ezután kezdett tanulni, hogy a nőket a szüléssel kapcsolatban is választáshoz segítse. Eddig kb. 1200, orvosi beavatkozásoktól mentes szülésnél segédkezett, munkatársaival együtt pedig kb. 3000-nél.

Amikor az USÁ-ban a császármetszések aránya 30% fölé emelkedett, a Gaskin által alapított Farm Bábacentrumban 2% maradt, pedig ikreket, farfekvéses babákat és több, mint hatodiknak érkező újszülötteket is világra segítettek. Róla nevezték el a nyugati világban Gaskin-fogásként ismert, eredetileg guatemalai bábák által használt műfogást a vállelakadás kivédésére.

Jelenleg az anyák szülési halálozási rátájának csökkentésért, a természetes szülésért és a szoptatás elfogadottságának növeléséért dolgozik.

kép és infó innen

Mennyit ért egy hétéves a testvére autizmusából? Mennyire képes ezt elfogadni, a maga gyerekmódján alkalmazkodni, felelősséget vállalni?

Az Autizmusmesék legutóbbi részében ezekről olvashatunk - elsőkézből.

Korábban azt hitték (sőt, sok helyen még ma is azt hiszik), hogy a 21. kromoszóma triplázódása minden rassz, etnikum és népcsoport körében egyaránt előfordul és a Down-szindróma néven ismert - értelemszerűen szintén univerzális - tünetegyüttest okozza. A leírások tüzetesebb vizsgálata nyomán azonban nyilvánvaló, hogy a nemzetközileg ismert Down-szindróma és a magyar Down-kór között jelentős különbségek vannak.

Az ÉS-ben megjelent egy publicisztika, lényegében a magyar iskolarendszer hibáiról. Témájánál fogva elég hosszú (bár csak néhány főbb hibát emel ki), de nincsenek benne üresjáratok, szinte végig olyan "hogy ez mennyire így van!"-t generáló mondatokból áll, amiket az ember vastagbetűvel kiemelve szeretne az iskolák kapujára kiszögezni - és az illetékesek agyába passzírozni. A baj csak az, hogy még abban is igaza van, hogy mindannyian cinkosok vagyunk a saját gyerekeink kicsinálásában. "Megdöbbentő a felnőtt társadalomnak az a felelőtlensége, amellyel szemet huny e problémák felett." Belenyugszunk, hogy kiölik belőlük a tudásvágyat, hogy túlterhelik őket fölösleges kötelezettségekkel, hogy az életkori sajátságaikat teljesen figyelmen kívül hagyják. "Ami hiányzik a magyar iskolából, az az örömelv. Az élet dolgairól való elgondolkodásnak, a világ, a természet megismerésének és megismertetésének öröme, ha tetszik, a katarzis." És "manapság a gyerekek művelődésének legfőbb akadálya, hogy iskolába járnak."

Nem arról van szó, hogy ne léteznének csodálatos pedagógusok, akik még ebben a rendszerben is tudnak értéket adni és értéket teremteni, hanem hogy a pusztítás a rendszerbe van kódolva.

És hogy itt lenne az ideje a változásnak.

A University of Virginia két pszichológus kutatója a Pediatrics-ban publikált meggyőző kísérletével igazolta, hogy egy gyors képváltásokat tartalmazó, fantáziavilágban játszódó rajzfilm már 9 perc után hátrányosan befolyásolja a négyévesek végrehajtó funkcióinak működését.

Elhelyezkedés/Megközelíthetőség: térkép linkje (lehet mellette parkolni)
Csap: van (Kézmosáshoz 2 ember kell, mert csak addig folyik, amíg nyomjuk. Van az alján egy elmés terelőlap, amire a vízsugár ráhullván egyenesen az ivó/kézmosó személy lábára csapódhat.)
WC: nincs
Zárható?: igen

A játszótér egy nagy, füves terület (inkább mező, mint park) közepén fekszik. Maga a játszótér is elég tágas, nagy távokat kell befutni, ha két olyan korú gyerekünk van, akiket nem lehet még teljesen egyedül hagyni. Sajnos az árnyas hely is kevés, naptejes-kalapos készültséggel érdemes érkezni.

Ma este 7-től éjfélig az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának Izabella utcai épületében (1064 Budapest, Izabella utca 46.) Zac Boukydis angol nyelvű előadása, Csörgőné Polgár Andrea, Jakab Eszter, Gitidiszné Gyetván Krisztina, Mády Anna, Werner Katalin és Szénási Kornélia poszterbemutatói és kötetlen beszélgetés várja a perinatális időszak lélek- és élettana iránt érdeklődőket.

A rendezvény gyerekekkel együtt is látogatható!

Részletes program itt.

Ma délután négykor zárulnak a licitek a segítsüti őszi akciójában, tessenek sietni!
Ezúttal a sütemények gasztronómiai műalkotások árával a szememfénye alapítványt támogatják.

"Csinált iskolai tevékenységkártyákat, külön asztalt állított be neki, ahova odakészített legókat és más építős játékokat. Elmondta, hogy nem kell odaülnie a többiek közé, hanem ülhet széken, asztalnál, és majd külön tanulnak vele, sőt az iskolai gyűléseken sem kell részt vennie – azokat mindig különösen utálja -, hanem lesz valaki, aki addig vigyáz rá. Ebédelni mindig elsőként mehet, még a többiek előtt, minden új tevékenység, tanóra előtt pár perccel mindig előre felkészítik, hogy mi lesz a következő dolog, és hagyják, hogy befejezze rendesen, amit éppen csinál.

Majd elhangzott a varázsmondat: - Nem a gyereket kell a tanrendhez hajtogatni, hanem a tanrendet hozzá igazítani."

Az integráció napos és árnyas oldalairól olvashatunk az Autizmusmesék legutóbbi részében.

A Sue Buckley tanulmányára épülő, DS gyereket nevelő családok életéről szóló sorozat első részéből kiderült, hogy többségük boldog és jól működő család, míg kb. egyharmaduk nehézségei meghaladják azt a szintet, amit egészségesen elbírnának. A stresszre rugalmasan reagáló és a veszélyeztetett családokat számos vonás különbözteti meg, ezek közül most a szülőkkel kapcsolatos jellemzőkről lesz szó.

Legalább is a többségük. Miért pont ők és mi különbözteti meg őket a feladattal kevesebb sikerrel küszködőktől? Összefoglaló a DS gyereket nevelő családok boldogulásával kapcsolatos kutatások eredményeiről Sue Buckley tanulmánya alapján.

Sokszor a három fogalmat szinonimaként használjuk, pedig legtöbben tisztában vagyunk a különbségekkel: a kommunikáció mindenféle információcserét magában foglal, szóbelit és non-verbálisat is: a vállrándítástól az iróniát jelző hanglejtésen a sokat mondó csendig minden beletartozik, még a nem szándékos közlések is. A nyelv ezen belül egy szűkebb tartományt jelöl: tanult kódok, szimbólumok szabályrendszere, amit egy közösség ért és szándékosan használ. Ennek szóbeli formája (tehát még szűkebb fogalom) a beszéd. Ez a (hevenyészett) különbségtétel most azért fontos, mert arról lesz szó, amikor ez a három dolog nem együtt mozdul: a Down-szindrómások megkésett beszédfejlődéséről. Meg pár más dologról.

Hajdú-Bihar megyében nagyobb eséllyel maradnak életben a nagyon kicsi súlyú koraszülöttek is és még az egy kiló alatt születettek többsége is szopik, amikor hazamegy. Mi a titok? A Babaszoba rövid riportjából kiderül.

Ebben a sorozatban azokról a - főként egészségügyi - problémákról lesz szó, amelyek a Down-szindrómásokat nagyobb arányban érinthetik, mint a többi gyereket. Ezek nem orvosi leírások a betegségekről, hanem gyakorlati információk, elsősorban az alapján válogatva, hogy a DS gyerekek szülei (és ismerőseik) mit találhatnak hasznosnak: melyik probléma mit jelent, milyen következményekkel járhat egy gyerek fejlődése szempontjából és milyen lehetőségek vannak az állapot javítására. Ez azt is jelenti, hogy ezek a bejegyzések csak tájékoztató jellegűek, nem adnak teljes körű leírásokat, és semmiképpen nem alkalmasak arra, hogy ezek alapján saját magunk határozzunk meg diagnózisokat és terápiákat! Minden problémás esetben keressük fel a szakorvost!

A DS gyerekeket érintő leggyakoribb egészségügyi (de valójában az egészségen messze túlmutató) probléma a halláscsökkenés és - a gyakran ennek a hátterében is álló - középfülgyulladás, holtversenyben az alvás közbeni légzéskimaradással (obstruktív alvási apnoé). Az AAP (itt és itt ismertetett) ajánlásában felsorolt adatok szerint hallásproblémákkal a Down-szindrómások 75%-a küzd, Libby Kuminnak a DS gyerekek kommunikációjáról írt könyve szerint (amely ennek a bejegyzésnek elsődleges forrása) a vezetéses halláscsökkenés előfordulását 65-80%-ra becsülik a körükben.

Azt hiszem, a gyakorló szülők tudják a legjobban a világon, milyen nehéz lehet rávenni valakit egy olyan dologra, amit magától nem akarna megtenni. "A kívánt viselkedést tegyük vonzóvá és könnyűvé, a nem kívántat pedig ellenszenvessé és nehézzé" megkerülhetetlen alapbölcsességén túl is van még eszköz arra, hogy a kéréseink könyebben teljesíthetőek legyenek. John R. "Jack" Schafernek, a pszichológia doktorának, az FBI volt viselkedéselemzőjének néhány tippjét nagyobb, akár már kamaszodó gyerekeket nevelve is hasznát vehetjük.

Az etsy.com -on kapható egy horgolásminta. Egy sapkáé, amit elsősorban kisbabáknak ajánlanak (bár a minta alapján felnőtt méretben is elkészíthető), mégpedig akkorra, amikor éppen szopnak - mert hogy a sapka egy női mellet mintáz.

Így néz ki oldalról:

És így viselés közben:

Különböző bőrszínekben készíthető:

Kíváncsi vagyok, azok mit szólnak egy ilyen látványhoz, akik amúgy nehezen viselik, ha egy baba (urambocsá kisgyerek) nem mindig megy haza szopni a hálószobába. De komolyan, szóval szabad a komment!

A Népszava online híre szerint kedvenc tudóskategóriánk újra megrengeti a világot egy felfedezésével: az emberek születési hónapja összefüggésben áll azzal, hogy milyen valószínűséggel választanak bizonyos szakmákat, szenvednek bizonyos betegségektől, mennyi ideig élnek és mennyire intelligensek.

Sajnos én tavasszal születtem, így alacsonyabb intelligenciámnál fogva nem is tudom méltóan interpretálni a talált összefüggéseket (nem tudnék pl. olyat leírni, hogy "a februáriak hajlamosabbak a művészkedésre"). Márpedig ezeket a híreket muszáj bulvártudományul tálalni, mert különben még képesek lennénk disztingválni, mi a komplett hülyeség, mi a továbbgondolásra érdemes eredmény. Az mindenesetre biztos, hogy a statisztika remek mulatság, és még remekebb lesz attól, ha az együttjárást nem vagyunk képesek megkülönböztetni az oksági kapcsolattól.

(Aki a "konkrétumokra" kíváncsi, az kénytelen lesz még egyet kattintani, ide.)

Egy nemrég publikált kutatás érdekes kérdést vet fel a szoptatás vagy üvegből táplálás különbségei és az elhízás kapcsolatáról. Feltételezik, hogy az eltérésekben a viselkedéses elemeknek is van jelentősége, vagyis maga a mellből táplálás tanítja másféle táplálkozási szokásokra a csecsemőket, mint a cumisüveg használata. Mint "első kutatás" a kérdésben, száz sebből vérzik és tulajdonképpen valódi választ nem is ad, de a kérdés maga megér egy kis elgondolkodást.

Az USÁ-ban a csecsemők és a kisdedek körében 10% fölött van az elhízottak aránya és a becslések szerint a világon 20 millió 5 év alatti gyerek elhízott. Korábbi kutatások szerint a szoptatott csecsemők nem csak lassabban növekszenek és alacsonyabb a testtömeg indexet érnek el 12 hónapos korukra, hanem még felnőtt korban is 10-30%-kal kisebb az esélyük az elhízásra. Az anyatej és a tápszerek összetételeinek különbsége (különösen a fehérje és a zsírsav-összetétel tekintetében) részben magyarázatot ad erre a csökkent kockázatra, azonban az a tény, hogy a védelem felnőttkorban is érvényesül, sokakat késztet további vizsgálódásra.

A megértési nehézséggel élő gyerekek és az olvasástanítás kapcsolatáról beszélve szót ejtettünk arról, hogy miért jó, ha minél korábban olvasni tanulnak (pl. mert a normál fejlődésű gyerekektől eltérően a Down-szindrómások olvasási teljesítménye a szóbeli produkció előtt járhat, és "húzhatja maga után" a beszédet) hogy hogyan teremthetünk számukra az olvasásra rávezető környezetet és hogy milyen megfontolások szólnak a mellett, hogy szóképtanulással kezdjünk (amikor a szavakat nem a betűk összeolvasásával fejtik meg, hanem a leírt szót egy vizuális egységként kezelve társítják a hangalakjával és/vagy a jelentésével). A szóképtanulás első, gyakorlati lépései után a személyreszabottságra láttunk egy példát. Most a betűk bevezetéséről lesz szó.

A Változó Perspektívák címet viselő kiállítást 2005-ben indította útnak 15 angol fotós, akiknek személyes kötődésük van Down-szindrómásokhoz. A kiállítás ennek a személyes kapcsolatnak a tükrén át mutatja be a különböző korú Down-szindrómás gyermekek, fiatalok életét és azt a tényt, hogy ők is igényekkel, elképzelésekkel, vágyakkal teli EMBEREK, akárcsak bármelyikünk. Ők is iskolába járnak, dolgozni, házasodni, szórakozni szeretnének. Nekik is vannak hobbijaik, barátaik és a társadalom aktív tagjai szeretnének lenni. Az Angyalszív Down Alapítvány a kiállítás Magyarországra hozásával akar abban segíteni, hogy a személyes, emberközeli nézőpontot mi is minél többen magunkévá tudjuk tenni, és megtanuljunk túllátni a fogyatékos ember fogyatékán.

Fura dolog a sorsközösség. Néha olyanokkal sem él, akikkel leltár szerint ugyanazt kellene átélnünk, néha meg olyanokkal is érezzük, akikkel a sorsunk - a felszínen - nagyon különböző. Egy másik országban, egy másfajta mássággal, mégis valahol nagyon közel él egy család: csupa "mesehős", az autizmusmesék szereplői.

Történetük 8. és 9. részében arról olvashatunk, hogy milyennek látszik belülről a hétköznapi küzdelem a körülményekkel, a feladattal, önmagunkkal és hogy hogyan lehet megmagyarázni a világot egy olyan gyereknek, aki egész más szemszögből néz a dolgokra, mint mi.

Szent István utca 21. alatt megnyílott a Csodavár,

síppal-dobbal megnyitotta... három fontosember.

Ez azért nem rímel, mert nem ez a fontos. Hanem az, hogy Nyíregyházáról már nem kell Budapestre, Debrecenbe vagy külfödre utazni az értelmi lemaradással élô gyerekeknek és szüleiknek, hanem helyben vehetik igénybe a szakemberek segítségét - minél korábban, annál jobb.

Ennek a remek hírnek még külön szépsége, hogy az intézmény létrehozása és felszerelése sok-sok önkéntes munkának, adománynak és lelkes munkának köszönhetô (nekik segített a süti is!).

Most lehet örülni, hogy emberek vagyunk.