Elkerülhetetlen-e a dackorszak?

Címkék: gyereknevelés, kötődő nevelés, nehezen kezelhető gyerek, temperamentum, dackorszak


Nyugaton úgy tartjuk számon, hogy a két éves kor körül kezdődő "dackorszak" a gyerekek éntudatának, a normák elsajátításának, a célállításnak és a vágyélet fejlődésének természetes állomása, amely szükségszerűen hordoz konfliktusokat. Egy vizsgálat szerint a konfliktusok száma és minősége is függ a gyerekek temperamentumától: az aktívabb és saját viselkedésüket nehezebben kontrolláló gyerekek gyakrabban kerültek konfliktusba és kevésbé konstruktív megoldásokat találtak azok a gyerek-szülő párok, ahol a gyerek aktivitási szintje magas volt és gyakran élt át intenzív negatív érzéseket.

A konfliktusok számát a kötődés minősége sem befolyásolja, jóllehet az összeütközések minőségére hatással van: a biztonságosan kötődő gyerekek és szüleik konstruktívabban oldják meg az érdekellentéteket hordozó helyzeteket. A hatalmukat finomabb eszközökkel, a gyereket segítve, vezetve gyakorló anyák egy korábbi kutatás szerint  is együttműködőbb magatartásra tudták rávenni a gyerekeiket - laboratóriumi és otthoni körülmények között is -, mint a hatalmukat erőtelejesebben gyakorlók. (Mindkét esetben a felnőtt irányít, a különbség nem abban van, hogy a hatékonyabb szülő "mindent megenged", hanem hogy a gyereket nem kényszerrel, hanem segítségnyújtással veszi rá az együttműködésre.)

Mi a helyzet a más kulturális normák között élő kétévesekkel? Vajon valóban univerzális emberi dolog-e a "dackorszak" vagy csak a mi kultúránkra jellemző, esetleg már megint a csecsemők és kisgyerekek természetes igényeitől távol álló életforma kellemetlen mellékhatásáról lenne szó?

A sokféle emberi közösségekben a kétéves kori változásoknak is sokféle megközelítése létezik. A Fidzsi-szigetek lakói vagy az utku indiánok szerint a gyerekek "ekkor kapnak értelmet" és ettől fogva vonhatók felelősségre a tetteikért, mert képesekké válnak a jó és a rossz megkülönböztetésére. A közép-afrikai akáknál, akik a felfedező tevékenységet még az európai szemnek veszélyes helyzetekben is bátorítják, a karonülő csecsemőkből viharos kitörések nélkül válnak önállóan tevékenykedő kisgyerekek. Hasonlóképpen hiányzik a dackorszak "daca" a guatemalai maják kétéveseiből is, akiket életkoruknál fogva még képtelennek tartanak arra, hogy szándékosan rosszalkodjanak vagy ártsanak valakinek.

Két kutató, Barbara Rogoff és Christine Moiser úgy vélik, hogy a konfliktusok elmaradásának a nevelésbeli különbségekben kell keresni az okát. Azt figyelték meg, hogyan viselkedik 16 guatemalai és 16 USA-beli anya, 14-20 hónapos gyereke és annak idősebb (3-5 éves) testvérei, ha egy érdekes tárgyat adnak nekik, pl. egy tolltartót vagy hímzőkeretet. Az észak-amerikai gyerekek rendszerint összevesztek a tárgyon és az anyák azt várták el, hogy a kicsi osztozzon meg a nagyobb testvérével a játékon. A megfigyelési idő alatt a kicsik a kívánt tárgyat kevéssel több, mint az idő felében birtokolták. A maja családokban azonban az anyák és a nagyobb testvérek is a kicsinek adták oda a tárgyat és a nagyobbak gyakran engedélyt kértek a kicsitől, hogy játszhassanak vele. Ha az anya közbeavatkozott, 97%-ban a kicsinek adta a tárgyat és nem ragaszkodott hozzá, hogy osztozzanak meg rajta. Azokban a ritka esetekben, amikor az anyának közbe kellett avatkoznia, azt mondta, hogy a kicsi ezt "nem érti".

Ha a gyereknevelés a kulturális értékek átadását jelenti, akkor ennek meg kell találnunk a magyarázatát a kulturális különbségekben is. Egy ilyen nagy különbség a két társadalom között az individulaizmus-kollektivizmus tengelyen elfoglalt hely (Hofstede 100 pontos individualizmus skáláján az USA 91 pontot kapott, Guatemala pedig 6-ot). Az individualista társadalmakban az egyéni (szabadság)jogok, az önállóság és a függetlenség állnak az értékrend középpontjában. Az amerikai kétéveseknek egy olyan kulturális rendszerbe kell beilleszkedniük, amelyben mindenki külön egyéniség és az az igazságos, ha ugyanazok a jogok és ugyanazok a követelmények vonatkoznak mindenkire. A kollektivista kultúrákban azonban nem az a pozitívum, ha valaki önállóan érvényesül, hanem ha együttműködik a többiekkel: a közösség és az egymástól való kölcsönös függés számítanak központi értékeknek. Az ilyen kultúrában élő guatemalai anyák elvárják az idősebb testvérektől, hogy a békesség és a jó kapcsolatok kedvéért engedjenek a kicsinek. A maja gyerekek is megtanulnak osztozni, csak más módszerrel: először az osztozás "kedvezményezett oldalán állnak", majd idősebb korukban, amikor erre már maguktól is képesek, a másik oldalon.

Ami ezekben a különbségekben elgondolkodtató - azon túl, hogy a kötődő nevelés itt is megkönnyíti a szülők és a gyerekek dolgát - az az, hogy vajon mikor reálisak az elvárásaink a kisgyerekeinkkel szemben, mikor tartjuk szem előtt valóban az ő fejlődésük ütemét és mikor közvetítjük inkább a kultúránk elvárásait arról, hogy hogyan kell viselkednie egy kétévesnek és hogyan kell viselkednünk egy kétévessel. És hogy vajon mennyire éri meg türelmesnek lenni és várni arra, hogy a kicsi magától alkalmazkodjon és mennyire kell a "rendes viselkedést" aktívan szorgalmazni.

A belinkelt forrásokon kívül felhasznált infó innen, innen és innen származik.
kép innen

Komment | Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

érintő

ahol a válaszkész csecsemőgondozás, a kötődő nevelés és a sajátos nevelési igényű gyerekek nevelése találkozik

Utolsó kommentek

Olvasóim

Ungár Bódi Tamás vargabetti Malvin tarkabab banyácska istvankovacsberlin Pannacotta dezigazdi reménylánya MamaGuru oldala szilikon kisbeka Kat treza JanCe Dinart fuchurien leilana

Feedek

érintő + FB

Címkék

down-szindróma, csecsemőgondozás, kutatás, sajátos nevelési igény, ajánló, gyereknevelés, szoptatás, oktatás, videó, értelmi lemaradás, fogyatékos gyerek, integráció, boldogság, autizmus, EC, segített szobatisztaság, kötődő nevelés, szubjektív, pszichológia, előítéletek, down világnap, Down Egyesület, történet, fejlesztés, játszóterek, média, szobatisztaság, olvasás, kezdeményezés, vicces, antropológia, korai fejlesztés, mozaik, fotózás, fogyatékkal élők, elvárások, ünnepek, blogajánló, egészség, kötődés, szülés, értelmi fogyatékosok, matematika, temperamentum, sírás, előítélet, sztereotípiák, jótékonyság, csecsemő, alvás, szűrés, egészségügy, megértési nehézségek, kommunikáció, nehezen kezelhető gyerek

HTML