Világunk sokszínű mozaikjában csillogó kövecskék a gyerekeink. Akkor is, ha a fejlődésük nem tér el az átlagostól, és akkor is, ha igen. Ebben a sorozatban egy-egy olyan kövecskét mutatnak be a szüleik, aki valamiben más, mint a többiek - de talán még több dologban hasonlít rájuk. Egyben biztosan nincs különbség: ő is a szülei szeme fénye és büszkesége.

Kira és Jázmin, az elválaszthatatlan testvérek

Amikor Jázmin (5 éves) érkezését vártuk, még nem tudtuk, hogy különleges küldetésünk lesz, Jázmin ugyanis plusz 1 kromoszómával érkezett a világba. Már születésekor tudtuk, hogy nem lesz olyan az életünk, mint azelőtt volt… és nem is lett… mert jobb lett! Jobb lett általa, a tiszta, őszinte lelke által. Sokkal elfogadóbbak és türelmesebbek vagyunk, nem csak a sérültekkel, hanem minden emberrel szemben. Sok mindent megtanultunk, amit talán soha nem lett volna lehetőségünk megélni.

21 dolog, amire Jázmin tanított meg:

•    tudok feltétel nélkül szeretni
•    engem is tudnak feltétel nélkül szeretni
•    van boldog és teljes élet "a Down után"
•    Isten kiválasztott valamire és boldogan állok elébe
•    a kis gondok nem is igazán nevezhetők gondnak
•    igazi áldás Ő, nem pedig tragédia
•    a gyerekeknek hatalmas szívük és kristálytiszta lelkük van
•    ne fegyelmezésre, hanem simogatásra használjam a kezem
•    a szeretet a legfontosabb dolog a világon
•    hogy úgy tekintsek minden emberre, hogy eredendően jó
•    hogy milyen csodálatos egyéniségek a fogyatékkal élők is
•    a türelem nem rózsát, hanem boldog gyermeket és boldog anyát terem
•    hogyan lehet mosolyogva ébredni
•    Isten meghallgatja az imákat
•    ha a helyén van a szívünk, semmit nem kell szégyellnünk
•    hogyan élvezzem a pillanatot (különösen a szívműtéte előtt, amikor rettegtem, hogy elveszíthetem)
•    mindenkit olyannak kell elfogadni amilyen
•    harcos típus vagyok
•    hogy milyen természetes lett számomra a teljes elfogadás
•    a megoldhatatlan is megoldható
•    a legnagyobb fogyatékosság a negatív attitűd

Jázmin nagyon aktív, mindenből kiveszi a részét, természetesen a huncutságból is. Rengeteg hobbija van, sok minden érdekli és mindent önállóan szeret csinálni. Elvárásaink ugyanazok vele szemben, mint kishúgával, Kirával (4 éves), akivel elválaszthatatlanok egymástól.

Jázmin integrált óvodai nevelésben vesz részt. Kimondhatatlanul hálásak vagyunk a debreceni Faragó Utcai Óvoda vezetőjének, Lovász Ilonának, hogy lehetővé tette ezt neki, szeretettel fogadták és ezáltal megkapta az esélyt, hogy az ép társadalom tagja lehessen. Köszönjük továbbá Jázmin óvónénijeinek, Dávid Erikának és Doktorné Horóczi Jolánnak valamint az óvoda dolgozóinak támogató munkájukat. Ezt az irányvonalat szeretnénk tovább vinni, jelenleg befogadó többségi iskolát keresünk, ahol felvállalják a sajátos nevelési igényű gyermekeket. Szeretnénk, ha ép társak között nőhetne fel, mivel nincs külön világ az épeknek és sérülteknek, mindenkinek ebben a világban kell élnie. Szeretnénk, ha Jázmin a való világhoz tartozhatna, mert ha felnő, itt kell helyt állnia.

Nincsenek különösebb nehézségek a nevelése során, bár néha több türelmet igényel, de így van ez ép húgával is, és minden egyes gyermekkel. Jázmin nagyon fogékony a művészetek iránt, mindenféle zenés tevékenységet szívesen csinál. Örömmel és jól rajzol. Ezen felül nagyon szereti a könyveket, kirakókat és a logikai játékokat.
Az óvodában hetente háromszor kap gyógypedagógiai fejlesztést, ezen felül magánúton járunk logopédiai foglalkozásra és alapozó terápiára.

A legjobb dolog abban, hogy Jázmin velünk él és minket választott szüleinek az, hogy jobb emberré tett és tesz minket és az egész tágabb értelemben vett családot.

 

 

Ha te is szeretnéd sajátos nevelési igényű gyerekedet bemutatni, írj a tarkabab kukac freemail pont hu címre!