A Numicon eszközcsaládot azért tervezték, hogy a gyerekek számára a matematika tanulását élvezetessé és sikeressé tegyék. Két fontos kiindulópontjuk volt: az egyik, hogy a számok nem valóságosak, a másik pedig, hogy az agy mintázatokat keres. A mennyiségeket mintázatokba rendezve nem csak a számok válnak valóságossá - láthatóvá, tapinthatóvá -, hanem a közöttük levő viszonyok is (pl. két hármas elem összeillesztésével ugyanolyan alakot kapunk, mint egy ötös és egy egyes összerakásával: egy hatos elem formáját).

 


A formákkal (és a kiegészítő eszközökkel) változatosan lehet játszani - nem csak sokféle játékot, hanem sokféle szinten is. A mennyiségekkel már akkor elkezdhetjük az ismerkedést, amikor a gyerekek még nem is tudnak számolni. Játék közben a formákat megnevezve ("Tessék, itt egy hármas") a gyerekek megszokják, hogy a látványt kapcsolják a számok nevéhez. Innen végigvezethetjük őket a számláláson, a műveleteken, a helyiértékeken, akár a pénzhasználatig - mindezt úgy, hogy "csak játszunk". (Itt láthatunk videókat a használatról, a harmadik az otthoni kezdőkészletet mutatja be.)

A készlet egyik nagy pozitívuma, hogy "nagyon ki van találva". Az egyszerű eszközök virágba borítják a kreatív gondolkodást, de a Numiconnal való tanításhoz nem kell feltalálónak lenni: a készletekben található játékgyűjtemények és a honlapon látható videók, ingyenesen letölthető segédanyagok hosszú időre ellátnak munícióval akkor is, ha nekünk nem jut eszünkbe semmi (ami majdnem kizárt). A külön rendelhető kiegészítők a CD-től és DVD-től a dobókockán, a számegyeneseken és könyveken át a szoftverig terjednek. Még arra is gondoltak, hogy pl. az autista gyerekek számára a színes eszközök zavaró ingergazdagságot jelenthetnek - számukra szürke formákat és fekete-fehér pöcköket kínálnak.

A gyerekek fantáziáját is beindítja

Különböző célcsoportok számára különböző eszközkészleteket állítottak össze. Az otthoni használatra javasolt alapkészletben megtaláljuk
- a formákat
- egy formatáblát, amelyre ezek ráilleszthetőek
- mintalapokat
- színes pöcköket (a formatáblára és a formák lyukaiba illeszthetőek, felfűzhetőek)
- fűzőzsinórokat
- kis zsákot, amiből a formákat tapintással kereshetjük ki
- számkártyákat
- számegyenest (szerepelnek rajta a formák, a számjegyek és adott számú tárgy képe)
- és egy füzetkét játékötletekkel.

 

Két apró hibát találtam mindössze: az egyik, hogy a pöckök nem minden formába illeszkednek tökéletesen és az alaplapon könnyen felborulnak. Milyen jó lenne, ha Lego-módon, szilárdan lehetne összerakni őket! Ezzel a finommozgásban kevésbé ügyesek számára is használhatóbbá válna a készlet. (Aki viszont pont ezen a szinten jár, azt ügyesíti, hogy jobban kell vigyázni az illesztéseknél...) A másik, hogy a számjegy kártyákat igazán nyomtathatták volna kicsit vastagabb papírra, ezen nem kellett volna spórolni.

Az otthoni kezdőkészlet kb. egy komolyabb társasjáték árában kapható és bőven lehet vele annyit játszani, mint egy (vagy több) jó társassal. Most, hogy az Oxford University Press a szárnyai alá vette a forgalmazást, már a szállítás sem tűnik megfizethetetlennek. Talán egyszer nálunk is kapható lesz?

Numicon gigalike.