A megértési nehézséggel élő gyerekek és az olvasástanítás kapcsolatáról beszélve szót ejtettünk arról, hogy miért jó, ha minél korábban olvasni tanulnak, hogy hogyan teremthetünk számukra az olvasásra rávezető környezetet és hogy milyen megfontolások szólnak a mellett, hogy szóképtanulással kezdjünk. Most ennek a szóképtanulásnak az első, gyakorlati lépéseiről lesz szó.
Az olvasástanításnak ezt a speciális válfaját az határozza meg, hogy
• a gyereket motiválni kell és érdeklődését fenn kell tartani, ezért mindig olyan dolgot kell neki tanítani, amit értelmesnek talál és ami érdekli, vagyis a tananyagnak, a feladatok jellegének és a haladás ütemének is teljesen személyre szabottnak kell lennie
• a tanulási folyamatot apró lépésekre kell bontanunk, hogy hibázás nélkül, sikerélményeken keresztül tudjuk a gyereket átvezetni rajta
• nagyon sok gyakorlásra lehet szükség és nem biztos, hogy a gyerek érdeklődését minden feladat egyformán fel tudja kelteni, ezért jó, ha sokféle játékkal készülünk
A személyre szabáshoz sok központi segítséget nem lehet adni, de érdemes lehet a gyerek saját nevével, a családtagok, barátok, esetleg kedvenc mesehősök nevével indítani. Minden névből a rövidebb változatot válasszuk, ill. azt, amit a gyerek valóban használ. Amikor már ismer néhány nevet, kezdjük el az igéket is bevezetni, hogy mondatokat tudjunk alkotni. Olyan cselekvéseket válasszunk, amiket a gyerek már spontán is meg tud nevezni (szóban vagy jellel), amik lehetőleg egy-két szótagnál nem hosszabbak és nem nehéz őket ábrázolni (pl. ül, áll, megy, főz, eszik, iszik, alszik, sír, nevet stb.)
A folyamatos sikerélményt a hibázás nélküli tanulás, az apró lépésekre bontást pedig a párosítás-kiválasztás-megnevezés módszere biztosítja. Mielőtt ezt szavakkal végeznénk, ajánlott képekkel gyakorolni, így egyrészt kisebb korban kezdhetünk, másrészt megtanulunk egy módszert a szókincs bővítésére és megszilárdítására, vagyis az olvasástanulás a nyelvi fejlesztés egy lépcsője lesz. (Ez Sue Buckley nyelvi programja 2-5 évesek számára.)
1. Párosítás
Először két képet teszünk a gyerek elé és az egyikkel egy teljesen megegyező párt mutatunk neki, amelyet az ugyanolyanra kell helyeznie. Ha kell, mutassuk meg először, hogy mit várunk tőle, vezessük a kezét stb., vagyis minden segítséget adjunk meg ahhoz, hogy a feladatot sikerrel oldja meg. Ne fukarkodjunk a dicsérettel! Járjunk el ugyanígy a második képpel is. Amikor a gyerek habozás nélkül tud párosítani két képet, adjunk neki egy harmadikat, majd negyediket stb. Lassan növeljük a kártyák számát, míg a gyerek nyolc vagy több képet is azonnal tud párosítani. (Előfordulhat, hogy minden új képet úgy kell megtanítani, hogy egy régivel állítjuk párba, mielőtt egy hármas vagy négyes képcsoportba tennénk.)
A párosító feladatok klasszikusai a lottó játékok. Ha nem találunk olyat készen, ami a megfelelő képeket tartalmazza (és abból sem túl sokat), készíthetünk mi magunk is. Ha a képkártyákat is mi készítjük, csak annyit kell tenni, hogy 4 (vagy a gyerek szintjének megfelelő számú) képet egy lapra nyomtatunk ki, amit az egyenként kapott képkártyákkal le kell fedni.
2. Kiválasztás
Válasszunk olyan kártyákat, amelyeknek a párosítását a gyerek már jól megtanulta. Tegyünk le elé 2-3 ilyen kártyát és kérjük meg, hogy adja ide / mutassa meg azt, amelyiknek a nevét mondjuk. Ismét emeljük lassan a képek számát nyolcig.
A kiválasztást pl. úgy tehetjük érdekesebbé, hogy egy postaládának öltöztetett dobozba kell egy résen át bedobni a kért kártyát.
3. Megnevezés
Először kérjük meg a gyereket, hogy mondja utánunk a képen látható tárgy nevét, majd ismételjük el utána újra, hogy a kiejtése is javulhasson. Vezessük rá, hogy magától kimondja a kép nevét. A DS gyerekek számára általában a megnevezés a legnehezebb: lehet, hogy csak nem mondják ki tisztán a szavakat, de az is lehet, hogy inkább jeleket használnak. A kommunikáció fontosabb, mint a beszéd!
Amikor a gyerek körülbelül 50-100 szót megért és a fenti feladatokat képekkel meg tudja oldani, elkezdjük az olvasás tanítását szókártyákkal, lényegében ugyanígy. A szavakat nyomtatott kis betűkkel írjuk, fekete színben és 2,5 centiméter magasságban. (Nagyobbaknak kisebb méret is elég lehet, próbáljuk ki.) Ha túl nagynak bizonyul a kép-szó váltás, könnyítsük meg az átmenetet azzal, hogy egyre hasonlóbb képeket használunk (pl. labda, narancs, alma, paradicsom) vagy a párosítást egyre elvontabb szimbólumokkal végezzük (válogathatunk pl. a Wingdings betűtípus jeleiből).
A kártyákkal sokféle párosító játékot játszhatunk (a képpárosítás után ajánlott először szót szóval párosítani, csak aztán a szót a képpel ill. képet a szóval), de nem csak egymással "párosíthatjuk" őket. A névkártyákat kitehetjük mindenkinek a helyére az asztalnál, felragaszthatjuk a szobájuk ajtajára, a fogasuk fölé stb. Amikor már igéket tanulunk (néhány név után már lehet), eljátszhatjuk a kihúzott kártyán olvasható cselekvést vagy eljátszhatják a babák. A kártyákat elkészíthetjük kör alakúban is és beragaszthatjuk egy-egy kisebb konzerves kupakba, így kártyák helyett zsetonokkal tudunk játszani.
A gyerekek kezdettől örülnek, ha "könyveket" olvashatnak. Egy vázlatfüzet minden oldalára ragasszunk egy-egy képet a családtagokról és írjuk a képek alá a neveket úgy, ahogy a szókártyákon szerepelnek. (Oelweinnél ilyen könyvekkel kezdődik a párosítás.) Később a többi új szó is bekerülhet a könyvbe. Jó ötlet (egy idő után) a képet egy felhajtható fül alá rejteni, amelyre a hozzá tartozó szöveget írtuk. Így a gyerek először "kénytelen" a szavakat elolvasni, és utána jutalmazhatja, egyben ellenőrizheti is magát a kép megnézésével. Ugyanebből a megfontolásból egy függőlegesen lapozható fényképalbumba is becsúsztathatjuk a szó- és képkártyákat felváltva.
Az első könyv tartalma lehet annyi, hogy a családtagok különböző cselevéseket végeznek, de bemutathat egy rövid napirendet is, vagy a gyerek számára legfontosabb embereket, helyszíneket, kedvenc tevékenységeket. A témát a gyerek érdeklődésének és nyelvi fejlettségének megfelelően válasszuk meg.
Minden játékban, minden lépésnél csak annyit avatkozzunk közbe, amennyire feltétlenül szükség van ahhoz, hogy a gyerek sikerélményhez jusson. Pl. ha tudja, ő ragassza be a képeket, szókártyákat a könyvbe, ő olvassa el a mi kártyánkat is, ha "mutogatósat" játszunk stb. Több forrás javasolja, hogy vezessünk feljegyzéseket arról, hogy mely szavakat (később betűket) tudta már (majdnem mindig) kiolvasni a gyerek, hogy lássuk a haladást és hogy mely szavak aktívabb gyakorlását lehet elhagyni, hogy új szavakat vezethessünk be. A gyakorlás mennyiségét is szabjuk a gyerek érdeklődéséhez: Ne olvassunk vele addig, "amíg bír", jobb, ha mindig egy picivel kevesebbet gyakorolunk, mint szeretné.
Utolsó kommentek