Magyarországon az oktatásból valamikor teljesen kizárt fogyatékos gyerekek számára óriási előrelépést jelentettek a számukra létrehozott speciális iskolák. A tényt, hogy a sajátos nevelési igényű gyerekek elkülönülten tanulnak és elkülönülten élnek, annyira megszoktuk, hogy már nehezünkre esik elképzelni, hogy az együttoktatás egyáltalán lehetséges és értelmes dolog. Már több, mint egy évtizede törvény ad lehetőséget az integrációra, a sajátos nevelési igényű diákok túlnyomó többsége mégis szegregáltan tanul. Érdemes lehet a megszokott utakat annak fényében felülvizsgálni, hogy a többségi iskolába járó Down szindrómás (DS) tizenévesek évekkel előrébb járnak szegregáltan oktatott társaiknál.

 

Az eddigi legkiterjedtebb kutatás, amely a speciális és normál iskolákban tanuló DS gyerekek tizenéves kori teljesítményét hasonlította össze, a 14 évet átölelő, hampshire-i integrációkutatás. A vizsgálatban három csoportot vetettek össze: 1986-ban 90 tizenéves teljesítményét vizsgálták. Mindannyian speciális iskolában tanultak, 80-an súlyos, 5-en közepesen súlyos értelmi fogyatékosok iskolájában. Az 1999-ben 46 tizenévest mértek fel: egyik csoportjuk 28, speciális iskolába járó (24 súlyos, 4 közepes), a másik 18, normál iskolában, integráltan tanuló diákból állt. Utóbbiak a tanítási idő egészét vagy nagy részét ép társaik között töltötték és egy segítő támogatta őket a tanulásban.

A három csoportot minden paraméterben illesztették (amennyire csak lehet, képességek terén is - tehát az integrációhoz nem választották ki a jobb képességűeket!), egyet kivéve: az integrált csoport szignifikánsan fiatalabb volt (átlagosan 14 év 8 hónap a 16 év 4 hónappal szemben). Mivel a korral a vizsgált területek fejlődnek, így ez az eltérés azt jelenti, hogy az eredmények a speciális  iskolások előnyére torzítanak.

A diákok teljesítményét az alábbi területeken vizsgálták és a következő eredményeket kapták:

1. önállóság (öltözködés, fürdés, wc használat, étkezés stb.):

A speciális iskolákban ezt külön tantárgyként oktatják, a 3 csoport között azonban nem volt szignifikáns különbség ezen a területen: elképzelhető, hogy az életvezetést valójában mindannyian otthon tanulják meg.

2. kommunikáció (a beszélt vagy a jelnyelv megértése és használata):

A megértésben nem volt nagy eltérés a 3 csoport között, az aktív nyelvhasználat területén azonban az integrált csoport eredménye sokkal jobb volt, mint a másik kettőé. Normál fejlődésben mérve 2 év 6 hónappal jártak előrébb, mint a szegregáltak, ami már így is döbbenetes különbség, de még inkább az, ha tekintetbe vesszük, hogy más kutatások szerint egy DS tinédzser egy év alatt 5 hónapot fejlődik nyelvileg - vagyis az átlagos DS fejlődés tempójában mérve ezek a diákok 6 évvel előrébb jártak, mint a speciális iskolákban tanuló, két évvel idősebb társaik.

3. tanulmányok (olvasás, írás, matematika, pénzhasználat és általános műveltség):

Az 1999-ben mért csoportok jobb teljesítményt mutattak, mint a korábbi diákok. A speciális iskolában tanuló csoport azonban csak írásban és matematikában előzte meg az előző speciális csoportot, míg az integráltan tanulók mindkét spec. csoportot megelőzték olvasásban, írásban, matematikában és általános műveltségben - csak pénzhasználatban nem. Olvasás és írás terén a jobbik speciális csoport átlagosan 5 év 9 hónapos, míg az integrált csoport 9 év 1 hónapos szinten írt és olvasott, 3 év 4 hónappal megelőzve az elkülönítve oktatott diákokat.

4. társas készségek (társas függetlenség az otthonon kívül: átkelés az úttesten, utazás busszal stb., társas kapcsolatok: társas tevékenységek az iskolán kívül valamint hobbik):

Az 1999-es csoportok mindenben jobbnak bizonyultak, mint a korábbi. Az iskolafajták között jelentős különbségeket nem találtak, kivéve egy területet: a speciális iskolákban tanulók a személyes érintkezés és a barátságok területén magasabb pontszámokat értek el. Úgy tűnik, a normál iskolákban tanuló sajátos nevelési igényű gyerekek nehezebben találnak érdeklődésben és képességekben magukhoz hasonló társat, akivel valóban kölcsönös, nem pusztán segítői viszonyt alakíthatnának ki, mert a legtöbb hozzájuk hasonló diák szegregáltan tanul, speciális iskolákban. Ezt az eredményt azonban némileg módosítja, hogy kor szerinti illesztéssel megfordul a helyzet: a 15 év alattiak ezen a területen is a normál iskolában kaptak magasabb pontszámokat.

5. viselkedés (viselkedési problémák és szokatlan viselkedésformák):

Ezen a területen nem találtak lényeges különbséget a három csoport között. A tendencia ugyan az integrált csoportnál jobbnak bizonyult, de csak egy skálán volt szignifikáns az eltérés (azaz a többi lehet véletlen is).


6. fejlődés a korral:

Az önállóság, a viselkedés és a társas készségek értékei a két speciális csoport tagjainál ugyanúgy jobbak lettek a diákok növekedésével, de míg az integráltaknál a kommunikáció és a tanulmányi teljesítmény is fejlődik, a speciális csoportokban nem.

Miért nincsenek előnyei a speciális oktatásnak?

Elgondolkodtató, hogy annak ellenére, hogy a speciális iskolákban kisebbek az osztálylétszámok (8-10 fő), speciálisan felkészült tanárok oktatnak, speciális fejlesztési lehetőségek állnak rendelkezésre és a diákok a hétköznapi élettel kapcsolatos, gyakorlati önellátás terén még speciális képzést is kapnak, még idősebb korukra is alacsonyabb szintre jutnak el, mint az ép társaik közösségébe integráltan oktatott gyerekek. Úgy tűnik, a felsoroltaknál is nagyobb szerepet játszik, hogy utóbbiak kompetens példaképeket látnak, normál nyelvi környezet veszi őket körül, normál beszélgetésekben vesznek részt, az önállóan elért szintjüknél magasabb színvonalon írnak az asszisztensük segítségével, így nyelvtanilag helyes mondatokat gyakorolnak, amikor még azokat nem használják a mindennapokban, jobban motiváltak a tiszta beszédre és magasabb elvárásokkal szembesülnek. Miközben az osztály nagy része hasonló sebességgel halad, és sikeresen tanítható egy csoportként, a DS gyerek segítőjére támaszkodva egyéni tanterv szerint tanul. Ilyen hatékony tanulási környezetet a speciális iskolák a legjobb gyógypedagógusokkal sem tudnak biztosítani.

Érdekes lehet még ezeket az eredményeket összevetni azzal, ahogy a DS ikreket nevelő Jenn Power véleményét fogadtuk: legtöbben nem értünk vele egyet, néhányan még azzal is vádolják, hogy kegyetlen lenne a gyerekeivel, ha megtagadná tőlük az értelmi lemaradást csökkentő gyógyszert. Ha az integráció ilyen hatásfokkal "gyógyítja" a tanulási hátrányokat, lehet, hogy ezzel kapcsolatban is fel kellene tennünk a kérdést: Van-e jogunk megtagadni a sajátos nevelési igényű gyerekektől az ép társak egyedülálló módon fejlesztő közösségét?

 

 

kép innen