érintő

Cuki, szuszogó csomagocska, ennivaló minden mozdulata. Puszira és ölelésre termett. Van csodálatosabb, mint egy pici baba?

Minden izmát megfeszítve, vörös fejjel üvöltő sziréna. Bömböl, akármit csinálok és nem tudom megszüntetni az elviselhetetlen ordítást. Van borzasztóbb, mint egy síró pici baba?

A sírás a csecsemők viselkedésében az a vonás, amire a számítástechnikában azt mondják: it's not a bug, it's a feature. Nem hiba - bár annak látszhat - hanem egy szándékosan beépített, a minőséget javító fejlesztés. Az újszülött teljesen a környezetére van utalva, ugyanakkor beszélni nem tud. Erre a helyzetre kellett "kitalálni" egy olyan eszközt, amivel legalább annyit lehet jelezni, ha valami nem oké és amire a környezet a legnagyobb valószínűséggel odafigyel és reagál. A sírás azért fejlődött ki ilyen szépen, mert működik. Az újszülött és a csecsemő a sírással magához hívja a szülőt, a szülő pedig megvédi a ragadozóktól. Ha tud sírni, sokszor szoptatják, ami nem csak azt jelenti, hogy sokszor kap enni, hanem azt is, hogy az anyja soká szül megint és tovább gondozza őt. Ma már azonban nem vesznek körül minket ragadozók, a születésszabályozásra biztosabb módszereink vannak a hosszú szoptatásnál, és a nyugati anyák többsége nem akarja a babáját folyamatosan etetni. A sírás viszont maradt - és a környezeti feltételek változása miatt bizonyos esetekben egyenesen maladaptiv lett (lásd sírás miatt bántalmazott csecsemők).

Vannak, akik azt gondolják, a csecsemő a sírásával néha csak manipulálni akarja a felnőtteket. Ez bizonyos értelemben így is van (legutóbb itt írtam, hogy nem igaz, azt is fenntartom :) ). A babák biológiailag arra vannak tervezve, hogy a felnőttet manipulálják, azaz hogy hogy rávegyék őket a gondozásra. Ez azonban nem egy tudatos hatalmi harc, amiben meg kell mutatni, hogy ki az úr a háznál, hanem egy adaptív, a túlélést szolgáló viselkedés. Amikor a szülő a síró baba ellen harcol, akkor az evolúció ellen harcol. Ráadásul a baba nem egy olyan dolgot kényszerít ki így a szülőből, amire valójában nincs is szüksége, nem a tizedik barbibabáért tombol, hanem olyan dolgokért, amikre ténylegesen szüksége van az optimális fejlődéshez. Befolyásolni tehát valóban "akarja" a szülő viselkedését, de a célja abszolút közös a szülő céljával.

Az újszülöttek sírása még reflex-szerű, aztán egyre kommunikatívabbá válik, míg 3 hónapos korra már egészen kifejező lehet. A csecsemők sírásmennyisége egy meghatározott minta szerint változik: A nyugati babák az első 3 héten átlagosan napi 22 percet sírnak, ez a második hónap végére 34 percre emelkedik, majd 12 hetes korra napi 14 percre csökken. Az a vonás, hogy a babák 6-8 hetes kor között sírnak a legtöbbet, eléggé univerzálisnak tűnik, még az evolúciós szempontból hagyományos életformát követő (pl. állandóan testen hordott, folyamatosan szoptatott) !Kung Sanoknál is megfigyelték (bár ellenpéldát is találtak, a koreai csecsemőket). Az azonban, hogy este többet sírnak, valóban minden kultúra csecsemőire jellemző.


Miért sírnak a babák és mitől hagyják abba?

Erre a kérdésre minden szülő tudni akarja a választ és sokan tudni is vélik (itt egy angol nyelvű lista, hogy miért sírnak a babák és mit lehet velük tenni): a legtöbbször az éhség vezeti a feltételezett okok listáját. Nyugaton sok anya pontosan azért kezd tápszert adni a gyereknek, mert a sírásból azt hiszi, nem elég neki az anyatej. Pedig Wolff* már jó negyven éve publikálta igencsak elgondolkodtató eredményeit az újszülöttek sírásáról. Kipróbálta, mennyire nyugtatja meg a babákat a cumizás evés nélkül, az evés cumizás nélkül (szondán át táplált csecsemőknél), a felvevés, a nedves pelenka kicserélése, a szorosan bebugyolálás vagy a könnyű takaró, a hideg vagy a meleg. Az találta, hogy az éhség nem annyira központi elem a sírásban, mint azt általában hisszük, sokat többet segíthet a testkontaktus, mint a táplálék. Ha felvették őket, még az éhes babák is nyugodtabban vártak az etetésre, míg a szondán át táplált babák tele hassal is sírtak, ha nem vették fel őket. A pelenkacsere akkor is használt, ha a babák a nedves pelenkát kapták vissza, vagyis valószínűleg nem annyira a nedvesség miatt sírtak, mint azért, mert hiányzott nekik az érintés a mozgatás. 30 fok körül a babák kevesebbet sírtak, mint 20 fok körül és segített a sírás csökkentésében a cumihasználat is. A bebugyolálást egyik baba szeretette, másik nem. Wolff következtetése az volt, hogy a legtöbbet az használ, ha a babát felveszik, ha cumizhat és ha a testi kontaktusért etetik. Ha még a testmeleg pozitív hatását is hozzáadjuk, egyszerűen megkapjuk azt a bánásmódot, amihez az embercsecsemő optimalizálva van: a folyamatos testenhordozást és folyamatos szoptatást.

A már említett !Kung San csecsemők pontosan így élnek és bár az tény, hogy ők is annyiszor sírnak fel, mint a nyugati babák, de hamarabb megnyugszanak. Ez azt jelenti, hogy ugyan a jellemző sírásgörbe náluk is megjelenik, az össz sírásmennyiség mégis sokkal kevesebb. Annyira, hogy a nyugati megfigyelő számára úgy tűnik, ezek a babák nem is sírnak.

Következik: Hasfájás és testenhordozás

kép innen és innen

infó innen

*Wolff, P. H.. 1969 The Natural History of Crying and Other Vocalization in Early Infancy

A sírásról korábban az érintőn a nehezen kezelhető gyerekekről szóló sorozatban írtam.