Védőoltás, autizmus, pénz és jaj

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Még ma is sokan hiszik, hogy az autizmust okozhatja a 15 hónapos korban beadott, kombinált MMR oltás, jóllehet az erről beszámoló cikk szerzői majdnem mind visszavonták az állításukat, a szaklap is visszavonta a cikket és soha semmilyen más vizsgálat nem tudta megerősíteni az összefüggést (Dániában pl. több, mint félmillió gyereket vontak be egy ilyen vizsgálatba és az oltott gyerekek között ugyanannyi autistát találtak, mint a nem oltottak körében).

Egyedül a fő szerző, Wakefield ragaszkodik hozzá, hogy nem tévedett.

Nos, kiderült, hogy tényleg nem tévedett.

Hanem hazudott.

Pénzért. Sok-sok-sok pénzért, 150 millió forint fölötti összegért. Eleve azért bérelték fel hogy találjon összefüggést az oltás és az autizmus között - de erről mindenki előtt mélyen hallgatott. Ráadásul a vizsgálat előtt szabadalmaztatott egy egykomponensű oltást, aminek a szükségességét aztán a vizsgálat eredményeivel "igazolta".

Az eredményeket pedig egyszerűen meghamisította: pl. az eredeti publikáció szerint a 12 vizsgált gyerekből 9 autista lett. Most megkeresték ezt a 12 gyereket és kiderült, hogy valójában egyetlen autista van közöttük. Az eredmény szempontjából mellékes, de az etikai hozzáállásról mégis sokat mond, hogy a résztvevő gyerekeken szükségtelen és fájdalmas vizsgálatokat is végeztek.

Jaj.

 

További részletek magyarul itt, angolul tudó képregénykedvelőknek (!) pedig itt.

Komment | Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

érintő

ahol a válaszkész csecsemőgondozás, a kötődő nevelés és a sajátos nevelési igényű gyerekek nevelése találkozik

Utolsó kommentek

Olvasóim

Ungár Bódi Tamás vargabetti Malvin tarkabab banyácska istvankovacsberlin Pannacotta dezigazdi reménylánya MamaGuru oldala szilikon kisbeka Kat treza JanCe Dinart fuchurien

Feedek

érintő + FB

Címkék

down-szindróma, csecsemőgondozás, kutatás, sajátos nevelési igény, ajánló, szoptatás, gyereknevelés, videó, oktatás, értelmi lemaradás, fogyatékos gyerek, boldogság, integráció, autizmus, segített szobatisztaság, EC, szubjektív, kötődő nevelés, előítéletek, pszichológia, down világnap, fejlesztés, történet, játszóterek, szobatisztaság, olvasás, kezdeményezés, média, Down Egyesület, vicces, antropológia, korai fejlesztés, fotózás, mozaik, fogyatékkal élők, egészség, elvárások, kötődés, blogajánló, ünnepek, temperamentum, matematika, sztereotípiák, értelmi fogyatékosok, előítélet, szülés, sírás, alvás, csecsemő, egészségügy, jótékonyság, nehezen kezelhető gyerek, megértési nehézségek, szűrés

HTML