"Motiválni és nem tetten érni"

Címkék: ajánló, értelmi lemaradás, tanulásban akadályozott gyerekek, értelmi fogyatékosok, sajátos nevelési igény

Egy informatív, lényegre törő, okos riportot ajánlok most a tanulásban akadályozott gyerekekről és az oktatásukról. Ilyen kevés helyen ilyen sok releváns, közérthető információval ritkán találkozik az ember. És közben még az is kiderül, miért jó az integráció azoknak is, akik közé integrálják a "gyengébbeket". Nem csak azért, mert tőlük is lehet tanulni valami fontosat, hanem azért is, mert az az iskola, ahol a "másféle" gyerekeknek van helye, egyszerűen jobb hely a kevésbé másféle gyerekek számára is:

"A differenciált oktatásban a pedagógus érezteti a diákokkal, hogy teljesen természetes az, ha különbözőek, és ha hibáznak a tanulási folyamat során, hiszen azért járnak az iskolába, hogy megtanulják a tananyagot. A helyes attitűd az iskola részéről az, hogy alapvetően motiválni akar, és nem tetten érni, hogy hol téveszt a gyerek. A pedagógus kötelessége figyelni és - preventíven megelőzve a hibázást - segíteni a tanulót. Ha ez teljesül, akkor a kicsik számára is természetes lesz, hogy senki sem egyforma, és nem kell a társukat kicsúfolni azért, mert valamiben gyengébb képességű."

Teljes cikkért klikk ide.

Komment | Reblog! 0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

érintő

ahol a válaszkész csecsemőgondozás, a kötődő nevelés és a sajátos nevelési igényű gyerekek nevelése találkozik

Utolsó kommentek

Olvasóim

Ungár Bódi Tamás vargabetti Malvin tarkabab banyácska istvankovacsberlin Pannacotta dezigazdi reménylánya MamaGuru oldala szilikon kisbeka Kat treza JanCe Dinart fuchurien leilana

Feedek

érintő + FB

Címkék

down-szindróma, csecsemőgondozás, kutatás, sajátos nevelési igény, ajánló, gyereknevelés, szoptatás, oktatás, videó, értelmi lemaradás, fogyatékos gyerek, integráció, boldogság, autizmus, EC, segített szobatisztaság, kötődő nevelés, szubjektív, pszichológia, előítéletek, down világnap, Down Egyesület, történet, fejlesztés, játszóterek, média, szobatisztaság, olvasás, kezdeményezés, vicces, antropológia, korai fejlesztés, mozaik, fotózás, fogyatékkal élők, elvárások, ünnepek, blogajánló, egészség, kötődés, szülés, értelmi fogyatékosok, matematika, temperamentum, sírás, előítélet, sztereotípiák, jótékonyság, csecsemő, alvás, szűrés, egészségügy, megértési nehézségek, kommunikáció, nehezen kezelhető gyerek

HTML