Kiságy, babakocsi, cumisüveg, pelenka - a babalét emblematikus kellékei az ipari társadalmak többségében. Sok helyen azonban nem csak a szülőkkel, testvérekkel való együttalvás, a testen hordozás és az igény szerinti (folyamatos) szoptatás a jellemző, hanem a "korai szobatisztaság" is. Klasszikus példa erre a kelet-afrikai digo törzs gyakorlata, amelyet deVries és deVries már 1977-ben leírt.

A digók elsősorban földműveléssel foglalkoznak, földpadlójú házakban, nagycsaládokban élnek. A csecsemők első 2 hónapjukat állandó fizikai kontaktusban töltik az anyával, később a családtagok (elsősorban a testvérek) fokozatosan átveszik a gondozást. A sok fizikai kontaktus mellett a gondozásra jellemző, hogy nincs kijelölt alvási idő, a gyerek igény szerint szopik és a felnőttek azt gondolják, hogy a sírásra adott válasz lehetőség arra, hogy a csecsemőt tanítsák.

A "szobatisztaságra szoktatást" (amiben a szobatisztaság és a szoktatás is mást jelent, mint nálunk) az első hetekben kezdik és a befejezést 4-6 hónapos korra várják. A csecsemők képességeiről (a mozgást és a társas készségeket illetően is) és a szobatisztaságról  gyökeresen más felfogást vallanak, mint a nyugati anyák. A gyerekektől elvárják, hogy egy éves korban járjanak, irányítsák az ürítésüket és egyszerű igényeiket szóban kifejezzék.

Az anya megfigyel, kezdeményez és hisz benne, hogy a gyerek hamar elsajátítja az ürítés megfelelő módját. A pisiltetést hangjelzéssel kísérve, a csecsemőt a lábára fektetve, meghatározott pózban tartva végzi, amikor a csecsemő testtartásából, izomfeszültségéből, nyögéseiből, sírásából úgy látja, hogy a gyereknek szüksége van rá. Azzal, hogy az anya reagál ezekre a jelzésekre, tulajdonképpen arra tanítja a csecsemőt, hogy ezek fontos érzetek, érdemes figyelni rájuk és érdemes kifejezni őket.

Három hónapos digo csecsemő pisiltetése

A gyakorlat feszültségmentes, a csecsemőgondozás normál része, ahol mások is jelen vannak. Különösebb következménye annak sincs, ha a pisiltetés nem jár sikerrel, és annak sem, ha igen. (A szerzők szerint a pozitív eredményt testközelséggel és szoptatással jutalmazzák, de ezt elég nehéz egy olyan kontextusban értelmezni, amelyben az állandó testközelség és a folyamatos szoptatás a norma.)

Az anyák elvárják, hogy a gyerek fokozatosan egyre aktívabban jelezzen, pl. amikor már tud, másszon az anyja lábára. Az első évben még ritkán előfordul, hogy a csecsemők nem a kívánt helyre ürítenek, de ezt normálisnak tartják és nem csinálnak belőle gondot, azonnal feltakarítják. Amikor a gyerek járni kezd, a házban nem szabad többet ürítenie, és míg a latrinát nem tudja használni, van egy kis edénye.

A szerzők fontosnak tartják kiemelni azt is, hogy a digo szobatisztaságra szoktatási gyakorlat más, mint a nyugati társadalmakban a 20-as években propagált, szintén korai, de erőszakos tréning. A digóknál a gyerek aktív közreműködője, nem passzív elszenvedője az anya irányította szoktatásnak. A szoktatás jellege kevésbé szigorú és jobban támaszkodik a gyerek igényeire. A folyamat kölcsönös kommunikáció és tanulás, egymás egyre jobb megismerése, nem egy merev előírásrendszer betartatása. Bár gyakorlatában meglehetősen különbözik a nyugati értelemben vett “gyerekközpontú”, nálunk is általános, későn szoktató módszertől, lényegében azonban nagyon is hasonló elveken alapul: a gyerek igényeire támaszkodó, gyengéd és odafigyelő hozzáállást jelent.

Folytatás: Pelenka nélkül 2.: Egy modern módszer