érintő

A KAPSZLI a L’élek Egyesülettel karöltve 2012-ben is megrendezi pszichológiai konferenciáját, a Szakmai Napokat, ez alkalommal március 16-17-18-án, Családunk titkai címmel. Az előadások és workshopok a születés (szülés különböző kultúrákban, hagyományos és alternatív szülés, császármetszés, szülés utáni depresszió, apák a terhességben és szülésben, pre- és perinatális pszichológia); család (a gyermekvállalás meghatározói, válás, örökbefogadás, transzgenerációs hatások, betegségek és patológiák a családban); nevelés (alternatív oktatás, gyermekvédelem, hordozás, együtt alvás), illetve kapcsolatok (anya-gyerek, apa-gyerek kapcsolat, párkapcsolat, szexualitás a családban)  témáját járják körül.

Előadóink között lesznek a teljesség igénye nélkül Dr. Zacher Gábor, Singer Magdolna, Pál Ferenc, Dr. Hajduska Marianna, a műhelyeken pedig többek között Dr. Nyitrai Erikával, Dr. Császár Noémivel és Dr. Vas József Pállal, Dr. Dúll Andreával, Dr. Angster Máriával, Dr. Buda Lászlóval találkozhatnak a résztvevők. Szombaton 14:00-kor előadás az EC-ről!

A konferencia ingyenes, helyszíne a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológia Intézete (1037. Budapest, Bécsi út 324.).

A Down-szindrómás gyerekek segített szobatisztaságáról szóló posztok (1, 2) megkoronázásaként lássunk néhány példát arra, hogy hogyan folyik mindez a gyakorlatban. Két Down-szindrómás kislány és egy kisfiú története következik.


A. EC-ző babának készült, szülei még érkezése előtt felkészültek a szakirodalomból és vettek egy kicsi tálkát, hogy "majd abba". Arra nem számítottak, hogy Down-szindrómás lesz. Egészséges szervekkel, jó képességekkel született, tulajdonképpen a hipotóniától eltekintve nem volt semmi baja, csak a diagnózis a papírján. Rövid tanakodás után, hogy most akkor legyen-e EC, úgy döntöttek, hogy veszteni valójuk nincs. A. így két hetes korában kapott először lehetőséget arra, hogy tálkába pisiljen. A szülők és a támogató környezet meglepetésére a módszer szinte azonnal működni kezdett. Nappalra ettől fogva nem is kapott pelenkát, az alá terített anyagot naponta kb. kétszer kellett cserélni. Két hónaposan az éjszakai pelenkát is elhagyták. Az EC minden eszközét használták, egyszerre figyelték a baba ritmusát, a jelzéseit, az órát és saját megérzéseiket (amelyekről nem hitték volna, hogy lesznek). Együtt aludtak, A. éjszaka többször felkelt szopni, ilyenkor pisilt is. Ahogy az éjjeli szopások ritkultak, majd elmaradtak, úgy maradtak el az éjjeli pisilések is. Amikor mozgásfejlődésben mérföldkőhöz érkezett, többször fordult elő, hogy bepisilt, ilyenkor egy textil pelenkát kapott a ruhájába (vízhatlan külső nélkül). Kb. 6 hónapos korára megbízhatóan tudtak hárman együttműködni (mindkét szülő részt vett a tanulásban, otthon dolgoztak), de ekkor jött az őszi-téli hideg. A fejlesztések miatt sokat utaztak, ilyenkor eldobható pelenkát kapott, de általában nem került bele semmi. Kb. 10 hónapos volt, amikor úgy döntöttek, nem bohóckodnak tovább a száraz pelusokkal, hanem megveszik a legkisebb méretű bugyit, amit találnak.

(A tegnapi poszt folytatása arról, hogy miért éri meg Down-szindrómás / sérült babákkal a segített szobatisztaságot gyakorolni, még akkor is, ha az ő szüleiknek kevesebb mozgósítható energiája van egy ilyen új szemlélet elsajátítására.)

A kötődő nevelés gyakorlatához szervesen kapcsolódva, és annak többi eleméhez hasonlóan működve az EC is eszköz lehet olyan nehézségek kezelésében, amelyek nem köthetőek közvetlenül a szobatisztasághoz. A kötődés kialakulásának természetes folyamatát több ponton is megzavarhatja, ha a baba "más" (erről a hordozás kapcsán írtam korábban). Az EC lényegét jelentő egymásra hangolódás és együttműködés önmagában pozitív irányban hat, de a non-verbális kommunikáció, egymás szavak nélküli megértése, megérzése is segíthet - nem csak a kötődés kialakulásában, hanem az esetleges beszédfejlődési hátrányok ellensúlyozásában is. A DS babáknak talán másoknál is nagyobb szükségük van arra, hogy környezetük megerősítse: figyelünk arra, amit közölni akarsz; fontos, amit érzel; értjük, érteni akarjuk, amit mondasz és érdemes tőlünk segítséget kérned, mert megkapod. Ha a gyerek azt tapasztalja, hogy nincs a kommunikációjának olyan eleme, amelyet a környezet szándékosan és szisztematikusan figyelmen kívül hagy (az ürítés igényével kapcsolatos jelzések tipikusan ilyenek), ez további biztatás a számára, hogy próbálkozzon érzései kifejezésével.

A segített szobatisztaságról korábban egy hosszú sorozat szólt, ezúttal kifejezetten a sérült csecsemők szülei számára fontos szempontokat próbáltam összegyűjteni. (Konkrétan a Down-szindrómásokra vonatkozó adatokat és körülményeket említem, de ezek közül nagyon sok vonatkozhat másokra is.) Igazából a problémát az jelenti, hogy bár ők azok a gyerekek és szülők, akik számára a segített szobatisztaság (EC) mindenkinél több pozitívumot tartogat, és ők azok, akik számára mindenki másnál jobban megtérül a szemléletváltásra fordított energia - egyben ők azok is, akik ennek az energiának leginkább híján vannak. "Van elég bajuk e nélkül is."

Ha sérült baba születik vagy születésénél sérül egy baba, a szülőket ez többnyire érzelmileg is megrázza és az ismeretlen helyzet miatt viszonylag gyorsan viszonylag sok információt kell szerezniük, feldolgozniuk, értékelniük; viselkedésükön, gondolkodásukon, érzéseiken általában gyorsan és sokat kell változtatniuk. Utána kell járniuk, milyen lehetőségeik vannak, ezek közül (jó esetben) választani kell: elkezdődik a mozgás, az érzékelés, a kommunikáció fejlesztése, a tornák, a feladatok. Ebben a helyzetben kevesen érzik csábítónak a kihívást, hogy még valamivel kapcsolatban pont most tanuljanak gyökeresen új dolgokat és próbáljanak ki egy új módszert valamiben, amiben nem muszáj.

Mik azok a pluszok, amik miatt mégis megéri számukra már néhány hetes kortól megismerkedni a segített szobatisztasággal?

Sajnos a kötődő nevelés nem jelent problémamentes gyereknevelést. Amikor azonban egy hosszan és igény szerint szoptató és/vagy gyerekével együtt alvó szülő szaksegítséget keres, gyakran az az első, hogy a családot épp azokból a biztos támaszokból akarják kigyógyítani, amik valójában fenntartják a nehézségek közepette is. Egy-két ilyen tapasztalat elég is ahhoz, hogy az ember elveszítse bizalmát és idézőjelbe tegye magában a "szakembereket", érdemi segítséget később ne várjon tőlük. Így aztán a gondjaival vagy maga marad, vagy hasonló gondolkodású szülőkkel játszik vak vezet világtalant.

Ezért is nagy öröm, hogy most két olyan kezdeményezésről is hírt adhatok, amelyek a kötődve nevelő családok számára is szakértő segítséget nyújthatnak.

A karban-tartók csapata két pszichológusból és egy perinatális szaktanácsadóból áll és szolgáltatásaik gyorsan bővülő köre már most is lefedi a legfontosabb élethelyzeteket: szülőcsoportos foglalkozásokon többek között a korlátokról, fegyelmezésről, dackorszakról, testvérháborúról, szülői konfliktusokról beszélgethetünk, külön tanfolyamot szenteltek az alvás-altatás kérdésének, megtanulhatjuk, hogyan lazíthatunk bármikor autogén tréninggel, és értő gondját viselhetjük testünknek (és családtagjaink testének) akár már a gyermekvállalás gondolatától kezdve, a szülés utáni időszakon és a gyerek mozgásfejlődésén át - felső korhatár nélkül.

A Csörgő szülőhangoló mottója ez:  "A világ akkor működik jól, ha a Család jól működik, a család pedig akkor működik jól, ha az Anya jól van." Az igény szerinti formában (nyílt csoportos tanfolyamon, zárt csoportos önismereti kurzusokon, egyéni konzultációkon, személyesen vagy telefonon) zajló programok célja, hogy segítsenek a szülésre, szoptatásra felkészülni, az esetleges korábbi negatív élményeket feldolgozni, a menet közben fellépő problémákon segíteni. Csörgő Andrea, aki  perinatális szaktanácsadó és ötgyermekes anya, empatikusan, mégis higgadtan, megbízható józansággal és szeretettel segít, akár szülést kísér, akár a csecsemőgondozás vagy a gyereknevelés területén ad tanácsot, biztatást.

Újra előadás és beszélgetés válaszkész csecsemőgondozásról, kötődő nevelésről, segített szobatisztaságról (EC), hagyományokról és alternatívákról, ezúttal Nagykovácsiban.

Elizabeth Pantley további tanácsai ahhoz, hogy a babák stressz és kényszer nélkül alakítsanak ki olyan alvási szokásokat, amelyek a felnőtteknek is megfelelnek - ha nem tudjuk vagy nem akarjuk kivárni, míg ezt teljesen maguktól teszik meg. A sorozat korábbi részeiben a csecsemők alvásáról és az alvásnapló elkészítéséről volt szó és néhány, újszülöttek szüleinek szóló tanácsot is megismertünk. Az alábbi javaslatokat szintén nekik szánja.

Tanácsok olyan szülőknek, akik szeretnék, ha a gyerekük kevesebb segítséget igényelne az elalváshoz, kevesebbszer ébredne éjjel vagy csak szimplán többet aludna, de mindezt gyengéden, a gyereküket ismerve és tisztelve szeretnék megvalósítani - Elizabeth Pantley The No-Cry Sleep Solution (Altatás sírás nélkül) c. könyve alapján. A csecsemők alvásáról szóló első rész és az alvásnapló elkészítése után következzen néhány tanács az újszülöttek szülei számára.

Még egy jel arra, hogy a gyerekek jóllétének alapja a szülők jólléte, vagyis hogy a boldog szülő a jó szülő:

Amerikai kutatók 350 család hosszú távú vizsgálatával arra a következtetésre jutottak, hogy a gyerekek alvását a szülők közötti feszültség már egészen korai életkorban megzavarhatja. A vizsgálatba olyan családokat vontak be, amelyekben a gyereket születésekor örökbe fogadták, hogy kizárhassák a a genetikai kapcsolatot a szülők viselkedése és a gyerekek alvási szokásai között. Azokban a családokban, ahol a gyerek 9 hónapos korában a szülők házassága válságban volt (pl. a válást fontolgatták), kilenc hónappal később a gyerekek rosszabbul aludtak: nehezebben aludtak el és könnyebben felébredtek. Az összefüggés fennállt akkor is, ha figyelembe vették a gyerekek temperamentumát, születési sorrendjét és a szülők szorongásszintjét. Ugyanakkor fordított összefüggést nem találtak, vagyis a gyerekek alvásproblémái nem jelezték előre a szülők közötti feszültségeket. A kutatók szerint az eredmény jelentősége abban áll, hogy rávilágít: a szülők kapcsolatának feszültsége korábban befolyásolja a gyerekek fejlődését, mint az eddig bizonyított volt.

kép innen, infó innen, további infó itt

Mielőtt bármilyen eszközhöz nyúlnánk, jó tudni, hogy a legjobbat azzal tehetjük a hipotón babánk állkapcsának, nyelvének és ajkainak, ha szoptatjuk. Sajnos azonban épp a hipotónia miatt könnyen lehet, hogy az újszülött nem tud szopni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem tud megtanulni szopni! A szoptatás a csecsemőnek adható legjobb "fejlesztés", az idegrendszer fejlődését legjobban segítő táplálék, az anya és a gyerek egészségének, hangulatának legjobb rendben tartója - vagyis csupa olyan dolgot adhat, amire egy hátrányokkal induló babának az átlagosnál is nagyobb szüksége van, így mindenképpen érdemes kitartóbban próbálkozni vele. Kérjük szoptatási tanácsadó segítségét, próbáljuk ki a Szoptanítot, mozgassunk meg minden követ. (Pl. szülés után mindenképpen próbáljuk meg elérni, hogy minél hamarabb mellre tehessük a babát. Sajnos a DS babákat még ma is sok helyen rutinszerűen elkülönítik, akkor is, ha ezt egészségi állapotuk ezt egyáltalán nem indokolja.) Hogy a Down-szindrómás babák nem tudnak szopni, az egy mítosz. Ha ezt halljuk valakitől, nem ő lesz a megfelelő személy, aki segíteni tud nekünk.

A szoptatáson túl, amellett és annak híján (hiszen annyi minden közbejöhet, hiába az elszántság), de még az eszközök előtt kéznél van a kezünk: masszírozhatjuk naponta 3-4x a baba arcát (két ujjunkkal a fül mellől a szájak sarka felé, mutató- és hüvelykujjunkal az orra alól indulva körben az ajkai körül, finoman kopogtassuk az állát), evés előtt a szájpadlását (középről oldalra haladva az ínyig, majd vissza középre és a másik oldalon le az ínyig) vagy az ínyét (határozott nyomással elölről hátra mindét oldalon, lenn és fenn).

És az eszközök:

Tanácsok olyan szülőknek, akik szeretnék, ha a gyerekük kevesebb segítséget igényelne az elalváshoz, kevesebbszer ébredne éjjel vagy csak szimplán többet aludna, de mindezt gyengéden, a gyereküket ismerve és tisztelve szeretnék megvalósítani - Eliabeth Pantley The No-Cry Sleep Solution (Altatás sírás nélkül) c. könyve alapján. A csecsemők alvásáról szóló első rész után itt az első gyakorlati lépés: az alvásnapló elkészítése.

A kötődő nevelés az ösztöneinkkel jellemzően összhangban van, de a kultúránkkal nem mindig. Talán a legfájóbb ütközőpont az, hogy a kisbaba gondozása nem egyemberes feladat (főleg, ha nem a "tankönyvi", könnyen kezelhető csecsemők közé tartozik), a mai szülők azonban nem részesei egy olyan szorosra szőtt társas hálónak, mint őseink. Az apák többsége szerencsés esetben dolgozni jár és sokan még örülhetnek, ha az anyának lehetősége van otthon maradni. Ennek a jószerivel egyszemélyes gyermekgondozói feladatnak az egyik legnehezebb szakasza, amíg a babához éjszaka is többször fel kell kelni. Nem csoda, ha a szülők azt szeretnék, hogy a gyerekük minél hamarabb "aludja át" az éjszakát és ezért egy idő után már majdnem mindent megtennének.

Elizabeth Pantley azoknak a szülőknek akar segíteni The No-Cry Sleep Solution (Altatás sírás nélkül) c. könyvével, akik nem tudják vagy nem akarják megvárni, míg a gyerekük szimplán "kinövi" az éjszakai ébredéseket (egyszerűen nem bírják az akár éveken át tartó éjjel-nappali műszakot), de azt sem tudják vagy akarják hagyni, hogy egyedül sírja magát álomba. Ez a most induló sorozat elsősorban a Pantley által összegyűjtött információból és gyakorlati ötletekből válogat.

Egy nemrég publikált kutatás érdekes kérdést vet fel a szoptatás vagy üvegből táplálás különbségei és az elhízás kapcsolatáról. Feltételezik, hogy az eltérésekben a viselkedéses elemeknek is van jelentősége, vagyis maga a mellből táplálás tanítja másféle táplálkozási szokásokra a csecsemőket, mint a cumisüveg használata. Mint "első kutatás" a kérdésben, száz sebből vérzik és tulajdonképpen valódi választ nem is ad, de a kérdés maga megér egy kis elgondolkodást.

Az USÁ-ban a csecsemők és a kisdedek körében 10% fölött van az elhízottak aránya és a becslések szerint a világon 20 millió 5 év alatti gyerek elhízott. Korábbi kutatások szerint a szoptatott csecsemők nem csak lassabban növekszenek és alacsonyabb a testtömeg indexet érnek el 12 hónapos korukra, hanem még felnőtt korban is 10-30%-kal kisebb az esélyük az elhízásra. Az anyatej és a tápszerek összetételeinek különbsége (különösen a fehérje és a zsírsav-összetétel tekintetében) részben magyarázatot ad erre a csökkent kockázatra, azonban az a tény, hogy a védelem felnőttkorban is érvényesül, sokakat késztet további vizsgálódásra.

Azt eddig is tudtuk, hogy az oxitocin szerepet játszik a kötődésben. Most már azt is tudjuk, hogy nem csak az anya-gyerek kapcsolatban, hanem az apa-gyerek viszonyában is. Azt hihetnénk, hogy az anyában a szülés és a szoptatás következtében beálló hormonváltozásokból az apa szükségszerűen kimarad, hiszen nem az ő testében zajlanak ezek a folyamatok. Gordon és munkatársai vizsgálatából azonban nem csak az derül ki, hogy amit az anyáknál a szülés és a szoptatás idéz elő, azt az apáknál a gyerekkel való együttlét ugyanúgy kiváltja (a szülők oxitocinszintje minden mért időpontban azonos volt és egymáséval összefüggött), hanem az is, hogy míg a magasabb oxitocin szint az anyáknál az "anyáskodó" viselkedéssel járt együtt (magasabb hangon, dallamosan beszéltek a babához, szeretettel érintgették, simogatták és hasonlók), addig az apáknál az "apás" gondozási móddal: ők inkább stimulálták a gyereket, mozgásra és a környezet felfedezésére ösztönözték. Magyarán ami az anyáknál a szoptatás és a cirógatás, az az apáknál a dögönyözés, dobálgatás és tárgyakkal való játék.

Bővebben lásd itt.

kép innen

Legutóbb ott hagytuk abba, hogy bár a sírások gyakorisága, a sírásgörbe lefutása és a sírás koncentrálódása az estékre a legtöbb nép csecsemőire egyaránt jellemzők, néhány kultúrában a babák mégis sokkal kevesebbet sírnak. Különösen érdekes a koreai példa, mivel itt a társadalmi-gazdasági körülmények nagyon hasonlítanak a nyugatiakra, a babák mégis alig sírnak (még esténként is), nem mutatják a sírás mennyiségének jellemző, élletkorral összefüggő változásait (növekedés majd csökkenés) és nincsenek közöttük "hasfájósak" sem. Miben más az ő életük, mint pl. az amerikai babáké?

Cuki, szuszogó csomagocska, ennivaló minden mozdulata. Puszira és ölelésre termett. Van csodálatosabb, mint egy pici baba?

Minden izmát megfeszítve, vörös fejjel üvöltő sziréna. Bömböl, akármit csinálok és nem tudom megszüntetni az elviselhetetlen ordítást. Van borzasztóbb, mint egy síró pici baba?

Nem az lesz az üzenet, hogy szükségtelenül "fejlesztett" (egészséges) gyerekek, és pénzéhes "fejlesztők". Meg nem is az, hogy képlékeny gyermeki agy és mikor ha nem most, mert aztán milyen jó lesz majd neki.

Inkább arról, hogy mennyire nem ez a lényeg.

Én nem vagyok nagy sportrajongó, de megértem mások lelkesedését. Izgalmas dolog az emberi teljesítőképesség határait feszegetni és bámulatra méltó hosszas gyakorlással, fegyelemmel, koncentrációval és a testi erő, ügyesség fejlesztésével egy olyan teljesítményt elérni, amiben a szabályok betartása mellett győzhetjük le korábbi önmagunkat. Aki társakkal versenyez, annak a többiek inkább csak segítenek, hogy saját teljesítményét fokozza, a sportoló igazi célja nem az, hogy önmagához képest gyenge teljesítménnyel hagyja maga mögött a mezőnyt, hanem hogy többet tudjon még korábbi önmagánál is.

A küzdelmet nézni is is izgalmas és a nagy világversenyek még olyanokat is lázba hoznak, akik egyébként nem érdeklődnek a sportközvetítések iránt. Amikor az olimpiák zajlanak, nincs címlap a legfrissebb eredmények nélkül és a tévében egész nap több csatornán közvetítenek. A csapataink, sportolóink eredménye a mi eredményünk. Nyerünk, veszítünk, érmet szerzünk. Mi, akik az eseményektől több ezer kilométerre ülünk otthon a fotelben. Csak azért, mert a sportolók történetesen ugyanabban az országban születtek, mint mi. Ilyenkor ez elég ahhoz, hogy egyek legyünk.

De van egy kivétel.

Kedves olvasók (ti, akik valószínűleg az átlagnál nagyobb érdeklődéssel figyelitek azoknak az embereknek az életét is, akiket a "fogyatékos" feliratú transzparens mögé szokás bedugni), vajon még közületek is hányan tudják, hogy jelenleg olimpia zajlik Athénban? Hogy az eddigi négy versenynapon mi, magyarok 28 arany-, 18 ezüst- és 17 bronzérmet szereztünk? Ugyan honnan tudhatnátok? A hírekből biztosan nem, mert oda ez nem kerül be.

Nem mintha az ő erőfeszítésük nem lenne bámulatra méltó. Nem mintha az ő küzdelmük nem lenne izgalmas. De ők nem mi, velük nem vagyunk egyek. Egy országban születtek velünk, de másnak. És ez felülírja a nemzeti összetartozást, a sport szeretetét, az emberi teljesítmény és a korlátaink meghaladásának csodálatát. Értük nem izgulunk, nekik nem gratulálunk. Tetszettek volna épnek születni!

Én mégis bízom abban, hogy ez múlt idő, hogy ez talán utoljára történt így. Mert még nekünk is van esélyünk fejlődni és mi is meghaladhatjuk korábbi önmagunkat.

Hajrá magyarok!

kép innen

A bölcsőhalál (Sudden infant death syndrome, SIDS) az egy év alatti csecsemők (többségében 2-4 hónapos közötti, de 90%-ban 6 hónapos kor alatti) váratlan és megmagyarázhatatlan okból bekövetkező halálát jelenti. Nincsenek tünetek, nincsen halálok. A bölcsőhalálnak még sem ismert minden oka, de már sok mindent tudunk arról, hogy melyek azok a tényezôk, amelyek növelik a kockázatát. A szakemberek azt valószínűsítik, hogy ezek a tényezők nem önmagukban, hanem egymással szerencsétlen kombinációkat alkotva vezetnek a tragédiához. Ilyen rizikófaktor lehet, ha a baba hason alszik, ha környezetében dohányoznak, ha túl puha a matraca, ha tizenéves az anya stb. A Pediatrics folyóirat 2011. júniusi számában publikált, 288 tanulmány figyelembevételével készült metaanalízis szerint kockázatnövelô tényező a tápszeres táplálás is.

A kötődés kifejezést gyakran használjuk "ragaszkodás" értelemben, és mint az összes szavunkat, hol így, hol úgy értjük - és mindenkinek mást jelent. Panaszkodik egy anyuka, hogy egy éves gyereke túlzottan kötődik hozzá, mert sír, ha egyedül hagyja. Egy másik azt mondja, hogy nincs semmi baj a kötődéssel, mert a gyerek nagyon anyás, le se tudja magáról vakarni. Figyelmeztet az orvos, hogy ha másfél éves kor után is szoptatnak egy gyereket, túl szorosan fog kötődni.

Trükkös dolog ez a kötődés.

Ritka kivételektől eltekintve gyakorlatilag minden anya szoptatni akarja a gyermekét, 98%-uk erre testileg képes is és Magyarországon 90% el is kezdi a szoptatást. Tudjuk, hogy az anyatej a csecsemő tökéletes tápláléka és az anyák szándéka a közösségi nyomással is egybecseng: az anya szoptasson. A 3 hónapos csecsemők közül mégis már csak 58% szopik, a 6 hónaposan kizárólag szoptatottak aránya 36% körüli ( a "kizárólag szoptatás" fogalmát nem minden esetben a WHO definíció szerint használják, a csak folyadékpótlást kapó babákat sokszor beleszámolják - az anyák nem is mindig tudnak róla, hogy az újszülött mit kapott a kórházban). A jelenség más "nyugati" országokban is megfigyelhető. Az a felmérés, amiről most szó lesz, Ausztráliában zajlott, ahol a kórházat elhagyó csecsemők 94%-ban szoptak (76% kizárólag) 6 hónapos korban viszont már csak 46% kapott anyatejet (12% tápszer és szilárd táplálék nélkül, csak folyadékpótlással, kevesebb mint 1% pedig kizárólagosan).

Mi lehet ennek a drasztikus visszaesésnek az oka?

Az integráció ízlelgetése egy 3 hónapos progammal, amelyben fogyatékos gyerekek látogatnak normál óvodákat és iskolákat - a Down Egyesület szervezésében. A "Mindenkinek becsengettek" program vége minden évben egy gálaműsor, amelyre minden befogadó csoport és osztály egy-egy műsorszámmal készül. Az idei gála tegnap előtt, szombaton zajlott; záróeeseménye a "Nemzeti Ölelés", a neki otthont adó Nemzeti Színház körbeölelése volt. A videón a készülődés, a képgalériában a gála látható, Mészáros Annarózsa felvételein.

Gyerekkoromban, ahogy gyűlt az infó az összeforrt kutacsok alatt, kénytelen voltam felállítani a hipotézist, hogy a felnőttek hülyék. Olyan döbbenetes erejű bizonyítékok szóltak e mellett, mint a címbeli találós kérdésnek, a rák és a mász meséjének vagy a "Ne igyál olyan sokat, mert béka nő a hasadba!" intelemnek a puszta létezése.

A dolog nem azért jutott most eszembe, mert végre meg tudtam dönteni a hipotézist. Sőt.

Arról jutott eszembe, hogy a Magyar Gyermekorvosok Társasága új kampányt indított, ezúttal azért, hogy a botrányos "Cumisüveg és tudomány" akció után most az 1-3 évesek körében népszerűsítse a tápszereket "Kisbögre és tudomány" programjával. Talán árnyaltabban kellene fogalmaznom, mondjuk elhinni, hogy átfogó felvilágosító programot indítottak a kisdedek egészségesebb táplálásáért.

Hogy miért nem hiszem ezt el?

Két egyszerű oka van: az egyik, hogy a kampány táplálkozási ajánlásai meg sem említik, hogy az egy év fölötti gyerekeket lehetséges szoptatni is, arról meg főleg hallgatnak, hogy a WHO egész világra érvényes ajánlása kifejezetten javasolja a legalább két éves korig tartó szoptatást. Igaz, van szó sóról, cukorról, zsírról is, ami nagyon helyes, de ez csak a felvezetés ahhoz, hogy a tejalapú gyerekitalok milyen remek megoldást jelentenek, akár a kalcium-, akár a vas- akár a vitaminbevitel a kérdés. (És ki hinné, de a négy ajánlott recepből egy épp ilyen tápszerrel készül - a slusszpoén hogy főzés nélkül készítendő pudingport kevertetnek hozzá. Jól fog esni a kekszre.) Igen, ezekben a szerekben tényleg nagyon sok minden van (és Dr. Szabó Lásztó, a Társaság elnöke újabb bizonyítékot szolgáltat a gyerekkori hipotézisem megerősítésre azzal, hogy kiemeli, milyen, jó, hogy a gyerekek így nem gyógyszerben kapják ezeket az anyagokat, hanem "táplálékkal"). Egy dolgot nem említenek, amiből sokkal-sokkal több van benne, mint az anyatejben: ez a ZS vitamin.

És ezzel elérkeztünk a másik okhoz, amiért nem tudok finoman fogalmazni: a Magyar Gyermekorvosok Társaságának honlapján, - amelyet Dr. Szabó is ajánl a tájékozódni vágyóknak, bár a cikkek csak a Társaság tagjai számára elérhetőek -, a címlapon és minden más oldalon is, az oldalsávban a vezető tápszergyártók hirdetése látható, "Partnereink" felirat alatt.

Felnőtt vagyok már, vagyis a gyerekkori logika szerint én is elkerülhetetlenül hülye lettem. Na de nem ennyire, kedves doktor urak és doktornők!

Képek innen és innen.

Ideális esetben a szoptatás természetes, kényelmes, a legtöbb előnnyel járó módja nem csak a táplálásnak, hanem a csecsemőgondozásnak is. Az ideális eset azonban nem mindig áll elő. Az anyák 98%-a ugyan testileg alkalmas lenne a szoptatásra, de az ember nem csak test: a megfelelő információk és a környezet támogatása nélkül még akkor is akadályokba ütközhet a szoptatás, ha az egyébként szintén elengedhetetlen belső elhatározás megvan hozzá.

Írtam már arról, hogy az embercsecsemő gondozása nem egy anyára vagy egy szülőpárra van kitalálva, hanem egy közösségre (egy afrikai mondás szerint egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell) és lamentáltam is a mai családok sanyarú helyzetén, hogy ez a közösség nem áll mögöttük.

Szerencsére vannak, akik nem állnak meg a panaszkodásnál, hanem azt mondják: ha a régi leomlott, építsünk újat! Ha már nincsenek meg a tradicionális közösségek, hozzunk létre moderneket! Hívjuk össze az anyákat, gyerekeket, családokat egy olyan helyre, ahol hasznos dolgokkal foglalkozhatnak, ahol pihenhetnek, ahol kapcsolatokat építhetnek, ahol segítséget kaphatnak a mindennapi életükhöz - egymástól. Ilyen hely, ilyen közösség az érdi Fonoda.

- mondja az anyuka és hajlok rá, hogy azt mondjam, igen: itt egy normális lány meg a húga, normális szülőkkel. Zsófi 20 éves, tanul, önkéntesként dolgozik egy kórházban, táncolni és úszni jár, vőlegénye van és szeret énekelni. De nem, az anyukának nincs igaza: nem terem minden bokorban úszóbajnok!

Malacsek Zsófi a trófeáival

A róluk szóló cikk az Éva magazinban olvasható (kép is onnan).

A szoptatásról néha úgy beszélünk, mint ami a babáknak ugyan a legjobbat biztosítja, az anyánál azonban inkább csak a kiadási oldalon szerepel: Az anyatejjel az anya ad gyermekének táplálékot, gondoskodást, a fejlődéséhez legszükségesebb testi-lelki dolgokat. Valójában sokkal inkább egy olyan kölcsönhatásról van szó, amely mindkét félnek előnyös. Nem csak azért, mert az anya hosszútávú egészségének jót tesz a szoptatás és a hétköznapokat is megkönnyítheti, hogy szoptatni technikailag egyszerűbb, mint tápszerezni (legalább is elvben; akinek sok gondja van a szoptatással, ezt talán vitatná).

Az igény szerinti szoptatással a picik megnyugtatása is könnyebb (az anyatejnek nyugtató, fájdalomcsillapító hatása is van), de az azonnali pozitív hatásokból az anya is kiveszi részét.

A Nyugat-Ausztráliai Raine kutatás egy különösen kiterjedt, sok adatot és publikációt eredményező hosszú távú vizsgálategyüttes. 1989-ben indult 2900 várandós nő bevonásával, akikről - és gyermekeikről -  terhességük 18. hetétől a gyerek 17 éves koráig gyűjtöttek információt. Az adatgyűjtés egyik területe a korai fejlődés, azon belül is a szoptatás volt. Az eredményeikről szóló sorozat második részében a szoptatás hosszának és a gyerekek tízéveskori iskolai teljesítményének összefüggéséről lesz szó.

Beszélgetés a segített szobatisztaságról (EC, pelenka nélküli csecsemőhigiénia) az Erdély FM rádió "Szülők iskolája" c. műsorában (riporter: Csirák Dalma):

A kezdetek, az erőltetés kérdése, a test képességei, az intuíció és a többi eszköz, figyelem és ritmus, éjszakák, párhuzamok az éhséggel és az evéssel - a személyes tapasztalatok tükrében.

Tegnap a kötődő nevelés és a civilizált életkörülmények viszonyáról gondolkodva odáig jutottam, hogy a csecsemő igénye egy olyan közösség, amely figyelembe veszi, hogy állandó testkontaktusra, adekvát (pozitív) reakciókra és szoptatásra van szüksége. Most innen folytatom.

Ebben a blogban eddig nagyon keveset írtam arról, hogy mit gondolok én, inkább a "nicsak, mit gondolnak mások" van középpontban. Azt gondolom, ez ezután is így lesz, de most mégis egy véleményes poszt jön (kimutatom a fogam fehérjét!), - bár nem egyedi, mégis az én személyes következtetésem, mindenki így tegye, ahova akarja.

Az EC a mi kultúránkban alapból nehezített pályán folyik, de vannak olyan körülmények, amelyek még gyakrabban vetnek fel kérdéseket: mit csináljunk éjszaka, hogy oldjuk meg az utazásokat, vendégségeket, hogy EC-zzünk hidegben, hogyan tudunk eleget figyelni a babára a testvérek, (házas)társ, háztartás, munka mellett stb. Legutóbb az EC intenzitásbeli fokozatairól, részidős változatokról volt szó, amelyekkel áthidalhatjuk a problémás időszakokat, most a konkrét "nehéz" helyzetekre vonatkozó tanácsokat olvashatunk.

A Nyugat-Ausztráliai Raine kutatás egy különösen kiterjedt, sok adatot és publikációt eredményező hosszú távú vizsgálategyüttes. 1989-ben indult 2900 várandós nő bevonásával, akikről - és gyermekeikről -  terhességük 18. hetétől a gyerek 17 éves koráig gyűjtöttek információt. Az adatgyűjtés egyik területe a korai fejlődés, azon belül is a szoptatás volt. Az eredményeikről szóló sorozat indító részében a szoptatás hosszának és a gyerekek tizenéveskori mentális egészségének összefüggéséről lesz szó.

Az EC a mi kultúránkban alapból nehezített pályán folyik, de vannak olyan körülmények, amelyek még gyakrabban vetnek fel kérdéseket: mit csináljunk éjszaka, hogy oldjuk meg az utazásokat, vendégségeket, hogy EC-zzünk hidegben, hogyan tudunk eleget figyelni a babára a testvérek, (házas)társ, háztartás, munka mellett stb. Most - és legközelebb - ezekről a nehéz helyzetekről lesz szó.

Milyen érzés a gyerekeknek együtt aludni a szüleikkel? Néhány kamasz és felnőtt így emlékszik vissza:

Lassan ide is leszivárog a hír (kerülni akartam a témát, de csak belekeveredtem az internet korpájába), hogy az Országos Gyermekegészségügyi Intézet új ajánlást adott ki a hozzátáplálásról: a 6. hónapban még kizárólag szopó csecsemőknél 150-182 napos kor között (vagyis betöltött 5. és 6. hónap között) javasolják napi fél vagy másnaponta 1 háztartási keksz adását, vegyesen és mesterségesen tápláltaknál 4 hónapos kortól. (Az ajánlás tartalmazza még, hogy a glutén bevezetésekor és utána is fontos a szoptatás fenntartása, hogy az ennél korábbi bevezetés vagy a nagyobb mennyiségek adása kifejezetten növeli a lisztérzékenység kockázatát és hogy a kizárólagos szoptatást hat hónapos kor körülig ajánlják fenntartani. A teljes szöveg elérhető itt. Update: az OGYEI levette a dokumentumot erről a linkről, jelenleg csak a hírek között érhető el, valószínűleg nem sokáig.)

Tekintsünk el attól, hogy az ajánlást valójában nem a testület adta ki, hanem az ajánlásban név szerint felsorolt tekintélyes szakemberek (és ezúttal ne kössünk bele mindenkibe).

Fogadjuk el, hogy nem a szakemberek hibája, ha kicsit összekeverednek a számok az emberekben és az ajánlásra hivatkozva már van, ahol - a "szoptatási mánia végét" ünnepelve - minden 4 hónapos csecsemőt keksszel tömnének.

Higgyük el, hogy a neves szakemberek valóban tiszta szakemberi szívükkel hisznek abban, hogy a teljes egészséges populációra vonatkozó ajánlásokat lehet megfogalmazni a diabétesz és cöliákia szempontjából veszélyeztetett csecsemők egyetlen vizsgálatára alapozva (amely nem vette figyelembe az elfogyasztott glutén mennyiségét).

Ne kicsinyeskedjünk azon sem, hogy mi van a kekszben, mindenki tudja:

Két kérdésem azért így is marad:

1. Hogyan lehet egy csecsemőt kizárólagosan anyatejjel táplálni úgy, hogy közben más ételt is kap?
2. Hogyan lehet egy hat hónapig kizárólag szopó csecsemőt öt hónapos korától keksszel etetni? Vagy van valami ajánlás az időutazásra is?

Nem, nem, viccelek, értem én, hogy mit akarnak mondani. Csak azt nem értem, hogy minek kell ezzel a "hat hónap körül"-lel bohóckodni, miért nem lehet azt mondani, hogy kérem, mi nem hiszünk azokban az ajánlásokban, amelyekkel a saját ajánlásunkat indítjuk, nem hódolunk be a WHO-nak, a Csecsemőtáplálás Globális Stratégiájának és az Európai Bizottság felkérésére 2006-ban irt Csecsemőtáplálási Európai Ajánlásnak. Nekünk, kérem, más véleményünk van: nem kell a kizárólagos szoptatást 6 hónapig fenntartani, tessenek a 4-5 hónaposokat színezékkel, aromával, kén-dioxiddal etetni (Detki háztartási keksz).

Vagy ez így nagyon ciki lenne?

kép innen

Egy kétdiplomás doktornő vallomása, aki 15 éves korától él Angliában, gyermeke születésekor azonban afrikai gyökereit keresi. Nagymamája tanácsai alapján gondozza a babáját, de ez nem kis küzdelemmel jár számára.

angol eredeti
magyarul

kép innen

Ennek a kérdésnek egy aspektusát, az egészségügyi következményeket és azok anyagi vonzatát számította ki két kutató, Melissa Batrick és Arnold Reinhold. Eredményeiket a Pediatrics c. folyóiratban publikálták 2010. áprilisában.

A segített szobatisztaságról, azaz az EC-ről szóló sorozatban már szó esett a módszer hagyományos gyökereitől kezdve az előnyök és hátrányok taglalásán keresztül a fontos elméleti és gyakorlati kérdésekre rávilágító laikus kérdésekig sok mindenről. Ez a poszt most azoknak szól, akik szeretnék a módszert kipróbálni, elolvasták az eddigieket, de nem tudják, hogyan fogjanak hozzá.

Akár tetszik akár nem, a mi kultúránkban felértékelődött az intellektuális teljesítmény. A szülők - érthető módon - nem csak arra törekszenek, hogy gyermekeik testileg jól fejlődjenek, hanem azért is mindent megtesznek, hogy minél okosabbak legyenek, hogy aztán minél jobban megállják majd a helyüket a felnőtt társadalomban. (Az érzelmi egészség divatja még nem érkezett el, noha a valóságban ez a három "terület" csak a fantáziánkban létezik, a gyerekekben - és felnőttekben - nem különül el.)

Millióféle "fejlesztő játék" kapható - a többi nyilván csak arra jó, hogy a kölök bután elüsse velük az időt - és vannak okosító módszerek is, amelyekkel már csecsemőkortól taníthatjuk gyermekeinket a csillagászat vagy az anatómia csínja-bínjára is. Darcia Narvaez pszichológia professzor azoknak a szülőknek ad három jó tanácsot, akik a tudományosság és az idő próbáját is kiálló módszerekkel szeretnék kihozni a maximumot a gyerekükből - intellektuálisan is.

Két héttel ezelőtt a tekintélyes British Medical Journalben megjelent egy cikk, amely megkérdőjelezi a hat hónapig tartó kizárólagos szoptatásra vonatkozó WHO ajánlás megalapozottságát. A hírről a magyar elektronikus média is beszámolt. Épp úgy, ahogy a cikkre reagáló indiai orvosházaspár megjósolta: csúsztatva, sarkítva, lebutítva, károkat okozva. Pedig magát a cikket is kritikusan kellett volna fogadni.

Avagy ki mondja meg, hogyan szoptassunk?


Testhelyzetek

Nem mindegy, hogyan szoptatunk. Ügyelünk a testtartásunkra, a gyerek pozíciójára, megismerjük a bölcsőtartást, hónaljtartást, kereszttartást, a fekve szoptatás csínját-bínját. Különös gondot fordítunk arra, hogy a baba hogyan veszi szájába a mellbimbót (aki szoptatott már kisebesedett mellbimbóval, majd "kiokosítva" gond nélkül, az tudja, miről beszélek).

Ismét van azonban új a nap alatt - és ismét kiderül, hogy ez az új valami régi és ösztönös. Suzanne Colson kutatása szerint a szoptatáshoz sok anya (az általa megfigyelteknek majdnem a fele) spontán egy olyan testhelyzetet vesz fel, amely nem szerepelt az eddigi "kánonban" és amelynek számos előnye van, különösen újszülötteknél, nehezen mellre tehető, sztrájkoló babáknál, de másoknál is.

Copyright © Sierra Lactation www.breastfeedingart.net