érintő

A kizárólagos szoptatás ajánlott időtartamával kapcsolatos BMJ cikkel és a tálalásával kapcsolatban írt posztom (és annak kritikus hangvétele) többeknek eszébe juttatta, hogy értek-e én ahhoz, amiről beszélek. (Pontosabban az hangzott el, hogy nem vagyok pszichológus ill. hogy laikus vagyok a blogom témáiban.) Eredetileg válaszkommentnek szántam ezt oda, de közben rájöttem, hogy a kérdés valójában nem is rólam szól, illetve túlmutat rajtam és érdekelne, hogy ti mit gondoltok róla. Köszönöm, ha kommentben megosztjátok velem/velünk a gondolataitokat!

Egy szingapúri drámacsoportban a gyerekek a Piroska és a farkas meséjét dolgozták fel. Először elolvasták a szöveget, megbeszélték a tanulságokat, hogy hallgatni kell a szüleinkre és hogy hogyan kell viszonyulni az idegenekhez, aztán ujjbábokkal eljátszották a történetet.

Igen, mindannyian Down szindrómások. A drámacsoport vezetői közel négy éve vezetik blogjukat a próbákról és a fellépésekről. És minden bejegyzésből süt, hogy a közös munkát nem csak a gyerekek élvezik.

Akár tetszik akár nem, a mi kultúránkban felértékelődött az intellektuális teljesítmény. A szülők - érthető módon - nem csak arra törekszenek, hogy gyermekeik testileg jól fejlődjenek, hanem azért is mindent megtesznek, hogy minél okosabbak legyenek, hogy aztán minél jobban megállják majd a helyüket a felnőtt társadalomban. (Az érzelmi egészség divatja még nem érkezett el, noha a valóságban ez a három "terület" csak a fantáziánkban létezik, a gyerekekben - és felnőttekben - nem különül el.)

Millióféle "fejlesztő játék" kapható - a többi nyilván csak arra jó, hogy a kölök bután elüsse velük az időt - és vannak okosító módszerek is, amelyekkel már csecsemőkortól taníthatjuk gyermekeinket a csillagászat vagy az anatómia csínja-bínjára is. Darcia Narvaez pszichológia professzor azoknak a szülőknek ad három jó tanácsot, akik a tudományosság és az idő próbáját is kiálló módszerekkel szeretnék kihozni a maximumot a gyerekükből - intellektuálisan is.

Két héttel ezelőtt a tekintélyes British Medical Journalben megjelent egy cikk, amely megkérdőjelezi a hat hónapig tartó kizárólagos szoptatásra vonatkozó WHO ajánlás megalapozottságát. A hírről a magyar elektronikus média is beszámolt. Épp úgy, ahogy a cikkre reagáló indiai orvosházaspár megjósolta: csúsztatva, sarkítva, lebutítva, károkat okozva. Pedig magát a cikket is kritikusan kellett volna fogadni.

Erre egy szülőnek nem is mindig olyan könnyű válaszolni. Lehet, hogy csak gyerekkori hurkák vannak rajta és majd kinövi. Ha így van, akkor a ritka kivételek közé tartozik, mert a kövér gyerekekből általában kövér felnőttek is lesznek és a legtöbb elhízott felnőtt már 11 éves kora előtt kövér volt. A gyerekeknél azonban nem lehet egyszerűen a magasság és a testtömeg arányából BMI-t számolni, ami a felnőtteknél a leggyakrabban használt, bár önmagában nem tökéletes jelzőszám.

Ezzel a kalkulátorral 2-19 éves gyerekeink adatait vethetjük össze kortársaikéval és így megkapjuk, hogy kórosan soványak (5-ös percentilis alatt) normál testsúlyúak (5 és 85-ös percentilis között) túlsúlyosak (85-95-ös percentilis között) vagy elhízottak-e (95 fölött).

Mit tehetünk, ha gyermekünk túllépi az egészséges súlyhatárt?

Avagy ki mondja meg, hogyan szoptassunk?


Testhelyzetek

Nem mindegy, hogyan szoptatunk. Ügyelünk a testtartásunkra, a gyerek pozíciójára, megismerjük a bölcsőtartást, hónaljtartást, kereszttartást, a fekve szoptatás csínját-bínját. Különös gondot fordítunk arra, hogy a baba hogyan veszi szájába a mellbimbót (aki szoptatott már kisebesedett mellbimbóval, majd "kiokosítva" gond nélkül, az tudja, miről beszélek).

Ismét van azonban új a nap alatt - és ismét kiderül, hogy ez az új valami régi és ösztönös. Suzanne Colson kutatása szerint a szoptatáshoz sok anya (az általa megfigyelteknek majdnem a fele) spontán egy olyan testhelyzetet vesz fel, amely nem szerepelt az eddigi "kánonban" és amelynek számos előnye van, különösen újszülötteknél, nehezen mellre tehető, sztrájkoló babáknál, de másoknál is.

Copyright © Sierra Lactation www.breastfeedingart.net

Ha csecsemőgondozási, gyereknevelési vagy pedagógiai módszerekről van szó, gyakran egymásnak esünk. Legalább is nekem úgy tűnik, hogy gyakrabban és szenvedélyesebben, mint más témák kapcsán. Olyan kibékíthetetlen viták, mint hogy hányszor és meddig jó szoptatni, együtt aludjunk vagy külön, direkt fejlesszük a gyereket vagy hagyjuk, hogy maga fedezze fel a világot talán csak politikai vagy vallási kérdésekben zajlanak. Miért védjük ilyen vehemensen a saját meggyőződésünket a gyerekeink javával kapcsolatban? Hiszen maximum csak az a "veszély" fenyeget, hogy más gyerekeket másképp gondoznak, nevelnek, mint ahogy mi szeretnénk gondozni, nevelni a mieinket.

Sokszor (főleg fiatalon) azt hisszük, hogy akkor leszünk boldogok, ha majd valami nagy célunkat elértük vagy valóra válik valami nagyszabású álmunk. A valóságban viszont akkor vagyunk boldogok, ha a velünk történő apró dolgokban képesek vagyunk megtalálni a boldogságot. Az "1000 awesome things" (1000 csodálatos dolog) blog írója, Neil Pasricha pontosan ilyen apró dolgokat gyűjtött össze, amelyeket csodálatosnak él meg:

• a könyvtárszagot
• egy konzerv kibontását, amit senki más nem tudott kibontani
• azt, amikor a porcicák már akkorák, hogy kézzel meg lehet őket fogni és kidobni
• az első ételt megfázás után
• azt, amikor az ember remek olvasnivalót talál a más vécéjében
• azt, amikor az ajándékcsomagoló két szélének mintája tökéletesen illeszkedik az ajándékon
• egy frissen fürdött baba illatát
• vagy azt, amikor végre lemosod a mocskos szélvédődet és úgy érzed magad, mintha egy pár új szemet kaptál volna

Vicces és szívmelengető bejegyzések vegyesen, amelyek észrevétlenül tanítanak arra, hogy saját életünkben is észrevegyük a boldogság apró lehetőségeit. És elindítsuk saját boldog pillanatok blogunkat.

Világunk sokszínű mozaikjában csillogó kövecskék a gyerekeink. Akkor is, ha a fejlődésük nem tér el az átlagostól, és akkor is, ha igen. Ebben a sorozatban egy-egy olyan kövecskét mutatnak be a szüleik, aki valamiben más, mint a többiek - de talán még több dologban hasonlít rájuk. Egyben biztosan nincs különbség: ő is a szülei szeme fénye és büszkesége.

A 9 éves Bea és másfél éves kisöccse, Vili.

A segített szobatisztaságot sok téves elképzelés övezi, hiszen teljesen más szemléletet képvisel, mint amiben felnőttünk, amit ismerünk. Különösen nehéz lehet elképzelni, hogy konkrétan hogyan is működik a dolog a gyakorlatban. A tévhiteket bemutató sorozatban most főként a módszer technikájáról lesz szó.

A nehezen kezelhető gyerekekről szóló sorozatban megismerhettük az Eleven Emileket és Szende Szaniszlókat és láttuk, hogy a kutatások szerint a gyerekek különböző temperamentumúnak születnek. Legutóbb arról beszéltünk, hogy miről lehet őket felismerni, miért viselkednek így és mit lehet tenni velük, értük. Most rátérünk arra, hogy mi az, amit semmiképpen nem tehetünk és végül felcsillan a remény, erőfeszítéseink jutalma.

Különböző korú Down szindrómások (kisbabától felnőttig) a családban és a társadalomban. Többszáz kézjelet ismerő kislány, osztálytársai előtt felolvasó iskolás fiú, kamaszdolgokkal foglalkozó kamaszlány, dolgozó - és fogyatékosok érdekképviseletét ellátó - felnőtt. Érdekesség, hogy szinte minden megszólalónak más etnikai háttere van. A Down Sydrome Association of Central Texas filmje.

A segített szobatisztaságot sok téves elképzelés övezi, hiszen teljesen más szemléletet képvisel, mint amiben felnőttünk, amit ismerünk. A tévhiteket bemutató sorozatban most a csecsemő igényeiről, a módszer természetességéről és feltételezett káros hatásairól lesz szó.

hogy valami tömeges katasztrófa helyszíne ez. Pedig nem. Csak alsznak.

Erre az évre azt a jelmondatot választottam, hogy a boldog szülő a jó szülő. Az érintőn különböző szakemberek tanácsait és ötleteit mutatom be, hogy ezt hogyan érhetjük el.

Barton Goldsmith, a "100 Ways to Boost Your Self-Confidence" (100 módszer az önbizalom növelésére) c. könyv szerzője szerint a boldog emberek rendszeresen alkalmaznak kis trükköket, amelyekkel átlendítik magukat a rossz érzéseken. Tíz gyors ötlete a hangulat javítására:

Még ma is sokan hiszik, hogy az autizmust okozhatja a 15 hónapos korban beadott, kombinált MMR oltás, jóllehet az erről beszámoló cikk szerzői majdnem mind visszavonták az állításukat, a szaklap is visszavonta a cikket és soha semmilyen más vizsgálat nem tudta megerősíteni az összefüggést (Dániában pl. több, mint félmillió gyereket vontak be egy ilyen vizsgálatba és az oltott gyerekek között ugyanannyi autistát találtak, mint a nem oltottak körében).

Egyedül a fő szerző, Wakefield ragaszkodik hozzá, hogy nem tévedett.

Nos, kiderült, hogy tényleg nem tévedett.

Hanem hazudott.

Pénzért. Sok-sok-sok pénzért, 150 millió forint fölötti összegért. Eleve azért bérelték fel hogy találjon összefüggést az oltás és az autizmus között - de erről mindenki előtt mélyen hallgatott. Ráadásul a vizsgálat előtt szabadalmaztatott egy egykomponensű oltást, aminek a szükségességét aztán a vizsgálat eredményeivel "igazolta".

Az eredményeket pedig egyszerűen meghamisította: pl. az eredeti publikáció szerint a 12 vizsgált gyerekből 9 autista lett. Most megkeresték ezt a 12 gyereket és kiderült, hogy valójában egyetlen autista van közöttük. Az eredmény szempontjából mellékes, de az etikai hozzáállásról mégis sokat mond, hogy a résztvevő gyerekeken szükségtelen és fájdalmas vizsgálatokat is végeztek.

Jaj.

További részletek magyarul itt, angolul tudó képregénykedvelőknek (!) pedig itt.

Ebben a sorozatban eddig megismerhettük az Eleven Emilek és Szende Szaniszlók közötti különbséget és láttuk, hogy a kutatások szerint az emberek temperamentuma, vagyis az, hogy jellemzően hogyan reagálnak az ingerekre, veleszületett és a gyerekek egy része bizony nehezen kezelhető. A folytatásban konkrétan ezekről a gyerekekről esik szó, most arról, hogy miről lehet őket felismerni, miért viselkednek így és mit lehet tenni velük, értük.

pl. a járműleves

Egy olyan, számunkra teljesen szokatlan, az általunk ismerttől alapjaiban különböző csecsemőképre, tanulás- és életfelfogásra épülő módszer esetében, mint a segített szobatisztaság, az lenne a meglepő, ha nem öveznék tévhitek. Annyira más szemléletet jelent a pelenkázáshoz és az arról való leszoktatáshoz képest, hogy abból a rendszerből nézve szinte szükségszerű, hogy téves összefüggéseket feltételezzünk, akár egymásnak teljesen ellentmondóakat is. A sorozat következő részeiben a kívülálók (többnyire internetes fórumokban feltett) kérdéseire és felvetéseire válaszolok.

kép innen