érintő

Szent István utca 21. alatt megnyílott a Csodavár,

síppal-dobbal megnyitotta... három fontosember.

Ez azért nem rímel, mert nem ez a fontos. Hanem az, hogy Nyíregyházáról már nem kell Budapestre, Debrecenbe vagy külfödre utazni az értelmi lemaradással élô gyerekeknek és szüleiknek, hanem helyben vehetik igénybe a szakemberek segítségét - minél korábban, annál jobb.

Ennek a remek hírnek még külön szépsége, hogy az intézmény létrehozása és felszerelése sok-sok önkéntes munkának, adománynak és lelkes munkának köszönhetô (nekik segített a süti is!).

Most lehet örülni, hogy emberek vagyunk.

Azt mondjuk, hogy téves az a kép a köztudatban, hogy egy fogyatékos gyerek nevelése elviselhetetlen teher, de elvárjuk, hogy a társadalom vegyen át valamit a terheinkből. Jogosnak érezzük pl. a magasabb családi pótlékot és örülünk az utazási kedvezményeknek, olcsóbb belépőknek.

Azt mondjuk, hogy nem kell minket és a gyerekünket kevesebbnek nézni, csak mert ő értelmi lemaradással él, de ha nehezebben érti meg, mit jelent a sorbanállás, nem esik jól, ha a többiek a neveletlen gyereknek és inkompetens szüleinek kijáró rosszalló pillantásokkal vagy megjegyzésekkel nehezítik tovább a várakozást.

A kérdés elsőre furcsának tűnhet, de valóban vannak olyan esetek, amikor maguk a betűk lehetnek kerékkötői (vagy segítői) az olvasásnak. Pontosabban a betűk típusa, formája és elrendezése. Sok betűtípus tervezésekor ugyanis az esztétikum fontosabb, mint az olvashatóság (még kézírásban is az a "szép", ha a betűk a lehető legjobban hasonlítanak egymásra), a "mindenki által jól olvashatóság" pedig nagyon ritkán megjelenő szempont.

Ilyen ritka kivétel a "dyslexie" betűtípus, amelyet a holland Studiostudio fejlesztett ki, kifejezetten azzal a céllal, hogy a betűknek a diszlexiásokat leginkább összezavaró tulajdonságait alakítsák kedvezőbbre. A betűk alján megvastagították a vonalat, a nyílásaikat megnagyobbították, enyhe dőléseket vittek a vonalakba, az alsó- és felső szárakat meghosszabbították és hasonló változtatásokkal elérték, hogy a betűk a lehető legjobban különbözzenek egymástól. A szavak között nagyobb szóközöket hagynak és a mondatok kezdőbetűit valamint a központozást megnagyobbították, hogy a tagolás könnyebben követhető legyen.

Két furcsa túlzással találkozom visszatérően a fogyatékos gyerekek szüleivel kapcsolatban. Látszólag az egyik pozitív, a másik meg negatív, de hogy miért zavar engem mégis a "pozitív" túlzás, azon Valerie Strohlnak, egy DS gyerek anyukájának blogbejegyzése gondolkodtatott el.

Az érintő jelmondata idén "A boldog szülő a jó szülő". Na de mi boldogító van ebben az agyolvasztó brutális melegben? Például:

Elhelyezkedés/Megközelíthetőség: A Libegő felső végállomásánál, az úttest túloldalán
Csap: van egy klasszikus nyomós kút
WC: nincs (szemben, a Libegő végállomásánál van, ingyenes)
Zárható?: Nem

Az "erdei játszótér" hangulatot elsősorban a környező erdő adja, de rásegít a bujkálós faházikó

Lajkó Csaba székesfehérvári ultramaraton futó és csapata idén az Angyalszív Alapítvány legfőbb céljáért, a fogyatékos gyermekek esélyegyenlőségéért futnak, bringáznak Székesfehérvárról Debrecenbe 2011. 08.25.-28- án. A futás során arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a sérült gyermekek még mindig nem olyan társadalmi eséllyel indulnak az életben, mint ép társaik. Ahhoz, hogy ezeket a falakat lerombolhassuk, mindannyiunkra szükség van.

Ha egyetértesz a céljukkal, csatlakozz hozzájuk, bárhol, bármikor, bármekkora távra a futás során!

A támogatásokat az alábbi bankszámlaszámon fogadják: 10300002-67622795-11103284
A közlemény rovatba írd be: „Futunk, hogy segíthessünk!”

Elmesélek valamit. Nem objektív, nem preskriptív, csak olyan hm-hm, gondolok ezt is, azt is.

Van ez a cikk, aminek nem tudok utánajárni eredetiben, úgy meg nem szeretek írni valamiről, hogy hallottam, hogy mesélik hogy valaki mondta. Minden betűn el lehet csúszni, legalább az alap tények legyenek tiszták. Most - előre szólok - nem azok.

Szóval van ez a cikk, hogy Dániát "Down-szindróma mentes, tökéletes társadalommá" akarják tenni. Ami nyilván egy kattintásgeneráló (lánykori nevén szenzációhajhász) cím és ki tudja, mi mögötte a valóság. Mert ugye senki nem gondolja, hogy a (dán) társadalom épp attól tökéletlen, hogy néhány Down-szindrómás is a világra jön, és ha ezt meg lehet akadályozni, nem lesz többé semmi fogyatkozás, végre mindenki boldog lesz, egészséges, tökéletes és tökéletesen együttműködő a többi tökéletessel? Senki nem gondolhatja komolyan, hogy akárhány szociopata sorozatgyilkos, akárhány rasszista lövöldöző, akárhány pedofil gyerekkínzó, akárhány alkoholista családverő jöhet, ez mind belefér a tökéletesbe, csak Down-szindrómások ne legyenek a világon. (Vagy igen?) Mondjuk, hogy a címet nem kell komolyan venni, mert cím, ami azért van, hogy kattints, nem azért, hogy igaz legyen. (Máshol az a cím, hogy a DS "hamarosan a múlté")

Amikor a kislányom megszületett, és kiderült, hogy Down-szindrómás, felkeresett minket egy "Down-Dada". A Down-Dadák olyan szülők, akik Down-szindrómás gyereket nevelnek és (megfelelő képzés után) önkéntes munkában segítenek a DS újszülöttek szüleinek. Hozzánk történetesen éppen a Down Alapítvány vezetője, Gruiz Katalin jött ki és a néhány "soha-nem-felejtem-el" mondata között volt az is, hogy DS gyereke mindenféle embernek születik. A DS gyerekek nem válogatnak a rasszok, társadalmi rétegek, foglalkozások, iskolázottsági szintek, világnézeti meggyőződések és egészségi állapotok között. Ez nem csak azt jelenti, hogy az alapján, hogy valakinek DS gyereke van, még nem lehet róla tudni semmit vagy hogy két szülő(pár)ban, akik DS gyereket nevelnek, lehet, hogy ezen kívül semmi de semmi közös nincsen, hanem van egy nagyon jó oldala is.

Vegyük sorra: az indiánjairól, a mókusairól, a szivárványáról és a lovairól:

Legutóbb az AAP új ajánlásáról esett szó, amely felsorolja a Down-szindrómás gyerekek egészségügyi gondozásában szükséges lépéseket. A magzatkortól az egy éves korig tartó szakasz után itt az egyéves kortól a fiatal felnőtt korig tartó. Itt sorolnak fel néhány olyan tünetet is, amelyeket már csecsemőkorban is érdemes lehet figyelni, tehát a kisebb gyerekek szüleinek (és orvosaiknak) figyelmébe is ajánlom a posztot. Valamint a múltkori panaszáradat óta kaptam egy nagyon jó hírt, egy újabb Down Ambulancia szerveződéséről - talán mégis annak az optimista hangnak lesz bennem igaza, hogy a rosszaknak a végét kaptuk el és épp most változik a világ jobbra a DS gyerekek és szüleik számára is :)

Előre szólok, hogy ez egy kesergős, nyavalygós, panaszkodós, negatív hangulatú poszt lesz. Sajnos másképp nem tudok beszélni a Down-szindrómás gyerekek és fiatalok helyéről a magyar egészségügyben (aminek egyébként se sok szívderítő eleme van). Elárulom azt is, hogy épp a minap ért egy negatív élmény ezen a téren, így valószínűleg aktuálisan még sötétebbnek látom a helyzetet.

Amikor felébredünk, legtöbben először elhelyezzük magunkat az időben, és átgonduljuk, mi vár ránk: dolgos hétköznap vagy hétvégi kirándulás? Az órára is ránézünk: alhatunk még egy kicsit vagy ki kell pattanni az ágyból? Nagyjából tudjuk, mennyi időre van szükség ahhoz, hogy útra készen álljunk, mi fér bele egy délelőttbe, egy napba. Tudjuk, hogy délben ebéd jön, este vacsora. Tudjuk, hogy ha ma hétfő van és csütörtökön találkozunk a barátainkkal, akkor az milyen közel, ill. messze van időben. Tudjuk, hogy milyen hónap van, lesz-e születésnapunk hamarosan, tudjuk, hogy nyár van és holnap nem fog esni a hó.

Így élünk "normálisan", így osztjuk be az időnket, tulajdonképpen így irányítjuk az életünket. Aki az idejét menedzselni tudja, az a saját élete fölött uralkodik. Nem kell, hogy más mondja meg, most mi jön és mit kell tennünk. A vészhelyzetektől eltekintve nagyjából előre tudjuk, mire számíthatunk. Aki nem tudja, mire számíthat, annak folyamatos vészhelyzet az élete: Váratlan események követik egymást kiszámíthatatlan sorrendben - és mindig valaki más mondja meg, hogy mikor mi a teendő.

Legalább is nem úgy, hogy ide-oda lebeg egy áttetsző emberalak lepedőben és megmagyarázhatatlan dolgokat csinál.

Abban hiszek, hogy az elme nem egyenlő a tudattal és vannak olyan rétegei, ahol nem szavakban "gondolkozunk", hanem képekben, szimbólumokban, történetekben, mítoszokban, még "lejjebb" pedig a tudat számára még értelmezhetetlenebb egységekben mozog az információ, egészen a kémiáig, az elektromosságig. Vagyis pontosabban a tudat az, ami képekben és történetekben tudja valamelyest értelmezni azokat a homályos mozgásokat, amik "odalenn" zajlanak. Vagy valahogy így.

Talán hallottatok már az alvásparalízisről. Én sokáig nem hallottam róla, amikor pedig már évek óta visszatérően megtapasztaltam. Kevesen beszélnek róla szívesen, mert elképzelhetetlenül félelmetes az is, amit átélsz és a lehetőség is, hogy azért éled át, mert megőrültél: Teljesen irracionális érzetek és események tűnnek százszázalékosan valóságosnak, amikor az ébrenlét és az álom határán lebegve, éber tudattal vergődsz egy mozdíthatatlan, alvó testben.

Azt eddig is tudtuk, hogy az oxitocin szerepet játszik a kötődésben. Most már azt is tudjuk, hogy nem csak az anya-gyerek kapcsolatban, hanem az apa-gyerek viszonyában is. Azt hihetnénk, hogy az anyában a szülés és a szoptatás következtében beálló hormonváltozásokból az apa szükségszerűen kimarad, hiszen nem az ő testében zajlanak ezek a folyamatok. Gordon és munkatársai vizsgálatából azonban nem csak az derül ki, hogy amit az anyáknál a szülés és a szoptatás idéz elő, azt az apáknál a gyerekkel való együttlét ugyanúgy kiváltja (a szülők oxitocinszintje minden mért időpontban azonos volt és egymáséval összefüggött), hanem az is, hogy míg a magasabb oxitocin szint az anyáknál az "anyáskodó" viselkedéssel járt együtt (magasabb hangon, dallamosan beszéltek a babához, szeretettel érintgették, simogatták és hasonlók), addig az apáknál az "apás" gondozási móddal: ők inkább stimulálták a gyereket, mozgásra és a környezet felfedezésére ösztönözték. Magyarán ami az anyáknál a szoptatás és a cirógatás, az az apáknál a dögönyözés, dobálgatás és tárgyakkal való játék.

Bővebben lásd itt.

kép innen

"A mosoly egy olyan görbe, amely mindent kiegyenesít"

Ha szeretnél hasznos lenni és jól érezni magad, miközben másoknak is segítesz, jelentkezz a nyíregyházi Csodavár alkotótáborába! A Down Egyesület korai fejlesztőjének épületén a tanév kezdetéig néhány felújítási munkát kell elvégezni. Az önkénteseket kertrendezésre, ablakfestésre, dekorálásra, takarításra és hasonló tevékenységekre várják aug. 15-19. között. További információ az egyesület honlapján.

Meghívó

az angyalszív alapítvány videója

Elhelyezkedés/Megközelíthetőség: Balatonszárszó vasútállomástól 3 percre, a Vízpart utcán

Csap: van

WC: van

Zárható?: Nem

Lángos: van

Az eddigi két részben (itt és itt) lényegében azzal foglalkoztunk, hogy milyen tényezők segítik a matematika tanulás sikerét Down-szindrómás gyerekeknél. Többször hangsúlyoztuk, milyen fontosak a korai matematikai tapasztalatok a családban és a társak közösségében. Most arról lesz szó, hogy (Gillian Bird leírása alapján) konkrétan milyen nyelvi, tárgyi környezettel és játékokkal segíthetünk az értelmi lemaradással élő gyermekeknek, hogy a számok, mennyiségek világában magabiztosabban mozogjanak és könyebbé váljon számukra a logikus gondolkodás.

Az Értelmi Fogyatékosok Fejlődését Szolgáló Magyar Down Alapítvány a József Nádor Speciális Szakiskolával együttműködve a 2011/12. tanévben esti képzéseket indít elsősorban enyhe- és középsúlyos értelmi fogyatékos felnőtteknek. Az OKJ – szakvizsgával záruló képzési program keretében gyógynövénytermesztő, konyhai kisegítő, számítógépes adatrögzítő, takarító és virágkötő szakmát lehet tanulni.

Az oktatás a sajátos nevelési igényű tanulók részére adaptált képzési program szerint történik, a József Nádor Speciális Szakiskola által kidolgozott helyi tanterv alapján. Minden képzés esetén lehetőség van fordított befogadásra is: A sajátos nevelési igényű jelentkezők mellett - ép, többségi érdeklődők jelentkezését is várjuk, akik felvállalják, hogy sérült társaikkal együtt tanuljanak, és szakképesítést szerezzenek. Az oktatás kis létszámú osztályokban folyik, elméleti óra 12 fővel, gyakorlati foglalkozás 6-8 fővel.

A képzési programok megvalósulását a Down Alapítvány támogatja (napközi biztosítás, fejlesztés, felkészítés, korrepetálás, iskolába kísérés). A szakképzést elvégzők részére intézményen belüli fizetett foglalkoztatást működtet, és külső, védett munkahelyen támogatott foglalkoztatást szervez.

További infó itt.

Legutóbb ott hagytuk abba, hogy bár a sírások gyakorisága, a sírásgörbe lefutása és a sírás koncentrálódása az estékre a legtöbb nép csecsemőire egyaránt jellemzők, néhány kultúrában a babák mégis sokkal kevesebbet sírnak. Különösen érdekes a koreai példa, mivel itt a társadalmi-gazdasági körülmények nagyon hasonlítanak a nyugatiakra, a babák mégis alig sírnak (még esténként is), nem mutatják a sírás mennyiségének jellemző, élletkorral összefüggő változásait (növekedés majd csökkenés) és nincsenek közöttük "hasfájósak" sem. Miben más az ő életük, mint pl. az amerikai babáké?

Singer Magdolna és Szabolcs Judit "Sorsfordító gyerekek" c. riportkönyve a könyvhétre jelent meg. Nem azzal kezdem, hogy mit gondolok róla, hanem néhány idézettel próbálok kedvet csinálni a könyvhöz és a gondolkodáshoz. Elsőként Dr. Trásy Gábor néhány meglátásával:

Minden szülőnek az a vágya, hogy gyermeke boldog legyen. Egy sérült gyerek nevelésekor a félelmei abból adódnak, hogy minden hiányosság veszélyezteti a gyemeket boldogsága elérésében, megtartásában. Az azonban, hogy egy embernek miből mennyi kell a boldogsághoz, nagyon különböző.